km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Három hétre leáll Csehország

Három hétre leáll Csehország

Csehországban szerdától november elsejéig bezárják az általános iskolákat, amelyek a felső tagozaton áttérnek a távoktatásra. A klubok, bárok és a vendéglők pedig november 3-ig lesznek bezárva.

 

Az intézkedések célja megfékezni a koronavírus-járvány terjedését.    

 

Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint az óvodákat az intézkedés nem érinti, azok továbbra is működni fognak. A középiskolák és a főiskolák, illetve az egyetemek már korábban bezártak és áttértek a távoktatásra.    

 

Szerdától kötelező lesz az arcmaszkok viselése nem csak a kórházakban, hivatalokban, zárt termekben és tömegközlekedési eszközökben, hanem a megállókban is. Gyülekezni legfeljebb hat személynek lesz szabad. Tilos lesz az alkoholos italok fogyasztása a köztereken és az utcákon.

 

Amennyiben a járvány terjedését jelző reprodukciós mutató egy hét alatt 0,8-ra csökken, a kormány enyhíteni fog az intézkedéseken - mondta Andrej Babis kormányfő újságíróknak. Jelenleg ez a mutató 1,5 körül van. (MTI)   

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.