km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Három Guinness-rekord megdöntésére vállalkoztak Győrben

Három Guinness-rekord megdöntésére vállalkoztak Győrben

A város majdnem tíz százalékát kívánják mozgósítani.

Az "Evezz 750 métert a győri rekordért" programban keddtől szombatig 80 evezős ergométerrel várják a vállalkozó kedvűeket a városi Olimpiai Sportparkban A település 750 éve kapott városi rangot, ennek apropóján a nyugat-dunántúli régió központja, valamint a Győri Atlétikai Club evezős szakosztálya Guinness-rekord-kísérlet keretében tízezer főt, tehát a város majdnem tíz százalékát kívánja mozgósítani.

 

Papp Oszkár, a Győri Atlétikai Club elnöke az M4 Sport Sporthíradó című műsorában a helyszínről élőben bejelentkezve elmondta: sokan megmosolyogták, amikor ezt a nagy számot kimondta, de miután az első nap délelőttjén 10.30 óra körül már kétezer főnél tartottak, úgy véli, hogy az álmából valóság lesz. "Itt most 750 métert kell a bátor jelentkezőknek leevezni, de nem kell megijedni és az evezősökhöz kötni ezt az ergométert, mert ezek ma már több sportágban kiegészítő eszközként megtalálhatók, miként minden magára valamit adó edzőteremben vagy fitnesz klubban is. Bátran lehet jönni, nemcsak az evezősökről szól a rendezvény" - hangsúlyozta a sportvezető.

 

Papp Oszkár hozzátette: szerdától további két Guinness-rekord-kísérlet is zajlik majd a helyszínen, immár profi evezősök részvételével: a nőknél 24, a férfiaknál 12 órás ergométerezéssel. Utóbbiban azért nem a 24 órással próbálkoznak, mert abban már az övék a világrekord. A program minden nap 8 órakor kezdődik és 20 óráig tart, délelőtt döntően az iskolák diákjait várják, 13.30-tól pedig a nagyközönség számára is megnyitják a kapukat. Utóbbiak közül azonban azokat sem küldik el, akik csak délelőtt érnek rá, hiszen kellő számú ergométer áll a rendelkezésükre.

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.