km/óra
  2020.12.01., kedd  •  Elza napja
Harmincmillióért cserélt gazdát egy Harry Potter könyv

Harmincmillióért cserélt gazdát egy Harry Potter könyv

A Harry Potter és a bölcsek köve című könyv első brit kiadásának egy példánya 60 ezer fontért ( körülbelül 24 millió forintért) kelt el egy staffordshire-i árverésen.

A könyvet 1997 júniusi megjelenése után 18 hónappal egy névtelenséget kérő férfi vette meg gyerekeinek, hogy angolul tanítsa belőle őket.

A könyv az 500 példányban nyomtatott keményfedeles első kiadás egyik példánya. Az árverés előtt 30 ezer fontra (12 millió forintra) becsülték leütési árát. A Hansons árverési ház staffordshire-i könyvaukcióján egy külföldről telefonáló licitáló vette meg a regényt, amely a jutalékokkal együtt 75 ezer fontjába (30 millió forint) került.

A Luxemburgban élő eladó elmondta, hogy a bevételből lánya tanulmányi kölcsönét fogja visszafizetni.

Forrás: BBC, MTI

kapcsolódó cikkek
Balló László: Olyan csodás! című verseskötetével nyílt meg a 91. Ünnepi Könyvhét a könyvtárban
Balló László: Olyan csodás! című verseskötetével nyílt meg a 91. Ünnepi Könyvhét a könyvtárban
Szerda délután megnyílt 2020. évi Ünnepi Könyvhét a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A könyvhét első eseményén bemutatták Balló László Olyan csodás! című verseskötetét is, az eseményen köszöntőt mondott Horváth Soma, kultúráért is felelős alpolgármester.
Szombathely régiségeinek és történelmének kilenc könyve
Szombathely régiségeinek és történelmének kilenc könyve
1791-ben jelent meg az első tudományos igényű magyar városmonográfia. Szombathely történetét Schönvisner István foglalta össze az egyházmegye első püspöke, Szily János megbízásából. A latin nyelven írt mű hamarosan magyarul is olvasható lesz.
Hősök és bajkeverők: ritka népmesék kamaszoknak és felnőtteknek a könyvtárban
Hősök és bajkeverők: ritka népmesék kamaszoknak és felnőtteknek a könyvtárban
Mesemondó előadás részesei lehetnek, akik 2020. október 13-án, kedden 17 órára a Berzsenyi Dániel Könyvtár - földszinti előadótermébe látogatnak. Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondó történetei kelnek életre élőszóban, a közönség igényei szerint és nyitják meg a világ színes, ezerféle szájhagyományát.
címkék

Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
Péntektől változtak a kapcsolattartási szabályok Ausztriában
November 27-től változtak a személyes kapcsolattartás szabályai a kijárási korlátozás idején. Az új rendelet értelmében a közeli hozzátartozók közé csak a szülők, gyermekek és testvérek tartoznak majd, a nagyszülők viszont vigyázhatnak kiskorú unokáikra. Péntektől a háztartások egyszerre csak egy vendéget fogadhatnak, olvasható az orf.at-n.
Ausztriában a tömeges tesztelés december 5-én kezdődik
Elkészültek a koronavírus-tömegteszt tervek Ausztriában. December elején a tanárok, majd a rendőrök tesztelését végzik el, ezt követi önkéntes alapon a lakosság tesztelése. A tesztek mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, olvasható az orf.at-n.
Rendőrautók vettek körbe egy Volvót Szombathely határában – több embert előállítottak a járműből
Kőszeg felé tartott a 86-os és 87-es főút közös szakaszán, Szombathely határában egy Volvo személyautó, amikor hirtelen több rendőrautó kényszerítette megállásra a sofőrt.
Szerdán több szombathelyi utcában is áramszünet várható
Az E.On üzemszüneti értesítője szerint 2020. december 2, án, szerdán reggel 7.30-tól délután 13.30-ig az alábbi területeken lesz áramszünet a hálózat fejlesztése miatt:
legfrissebbek
145 új fertőzött Vasban, 3951 Magyarországon, 154-en meghaltak
3951 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 154 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 7079-ről 7224-re nőtt.
Jeles vadászok és trófeák a múzeum tárlatában
Vadászat - közel a természethez címmel nyílt kiállítás a Savaria Múzeumban. A vadászkamara támogatásával megvalósult tárlat túlnyomórészt a múzeum saját gyűjteményéből származó trófeákat, vadász-emlékeket és eszközöket mutat be. A kiállítás ugyan egyelőre nem látogatható, de az intézmény a közösségi felületein ízelítőt ad a látványos bemutatóból.
200 rászoruló család kap tűzifát Szombathelyen
Hosszú évek jó gyakorlatának megfelelően Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata kályhakész tűzifát biztosít a szociálisan rászoruló szombathelyi személyeknek, családoknak, áll a Városháza közleményében.
Parkolóból kanyarodott Mitsubishi elé egy Renault, egy VW is megrongálódott
A személyi sérülés nélküli baleset a szombathelyi Hollán Ernő utcában történt, ahol nagyobb torlódás alakult ki a csúcsidőben.
Kigyulladt egy autó Sótonyban, a sárvári tűzoltók eloltották a lángokat