km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Hamilton nyerte a 35. Magyar Nagydíjat

Hamilton nyerte a 35. Magyar Nagydíjat

A brit hatszoros világbajnok nyolcadik alkalommal nyert a Hungaroringen, és az élre állt a világbajnoki pontversenyben.

 

Nedves pályán, de száraz időben várták a rajtot a csapatok a Hungaroringen a 35. Magyar Nagydíjon. A szombati időmérő edzésen Lewis Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót, mögüle pedig csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhatott.

 

Az izgalmak már a futam előtt elkezdődtek, Max Verstappen ugyanis a rajtrácsra igyekezve összetörte a Red Bull-t, így a szerelőknek versenyt kellett futni az idővel, hogy a holland egyáltalán el tudjon rajtolni. A szerelők sikeres munkát végeztek, Verstappen el tudott indulni, sőt, kifejezetten jól kapta el a rajtot, és több pozíciót is sikerült nyernie. Hamilton simán jött el a mezőnytől, mögé a Racing Pointtal Lance Stroll zárkózott fel.

 

Már az első körökben meglehetősen nagy volt a forgalom a boxutcában, miután sorra jöttek ki a pilóták az egyre inkább felszáradó pálya miatt. Az élre Max Verstappen állt, aki alatt az előzményekhez képest jól kifejezetten jól ment a Red Bull. A két Haas más taktikát választott, ők a boxutcából vágtak neki a futamnak, de a gumiválasztásnak köszönhetően nem kellett kijönniük kerékcserére, így előkelő helyen autóztak a futam első részében. 

 

A 17. körben aztán Pierre Gasly számára ért véget ért a verseny. Bár a 10-es számú AlphaTauriban szombaton motort cserélték, Gaslyt a futamon is utolérte a technika ördöge. A következő körökben sorban figyelmeztették a versenyzőket az újabb eső érkezésére, ám sokáig mégsem jött a csapadék. A Ferrari startégái a futam elején rosszul választottak a gumikat illetően, így Charles Leclerc és Sebastian Vettel csak a top 10 második felében harcolt. Ezzel szemben a két Haas, Magnussen és Grosjean még a 25. körben is tartotta magát az ötödik és a hatodik pozícióban.

 

A versenynek erre a szakaszára Hamilton már 12 másodperces előnyt tudott kiautózni Verstappennel szemben, vagyis a világbajnoki címvédő ott folytatta a Magyar Nagydíjon, ahol abbahagyta egy héttel ezelőt Spielbergben. Grosjean a 30. körben veszített egy pozíciót Albonnal szemben, míg Vettel ekkor állt ki friss kemény gumikért, ami után a 12. helyre jött vissza. Leclerc ekkor csak a 14. helyen állt, vagyis a Ferrariknak a mezőny második feléből kellett felzárkózniuk. A 33. körben a monacóinak sikerült egy helyet javítania, amikor is egy izgalmas csata végén maga mögé utasította Lando Norrist.

 

A futam felénél megérkezett a beígért eső, ám mivel a csapatok arra számítottak, hogy nem lesz túl intenzív, és valószínűleg hamar véget is ér, a bokszkiállások során még csak a köztes esőgumik sem kerültek fel az autókra. Nicholas Latifi a Williamsszel nehéz versenyt futott, ugyanis a rajt utáni kerékcseréknél figyelmetlenül engedte ki a csapata a bokszutcában, amiért (öt másodpercre) meg is büntették, a 43. körben pedig megpördült, és a bukóteret is megjárta.

 

Bottas az 50. körben kiment a boxba kemény gumikért ugyanis, szerették volna a Mercedesnél elkapni a második helyen autózó Verstappent. Hamilton az élen a másik Mercedesszel azonban zavartalanul autózott, előnye ekkor már 22 másodperc volt. Az 59. körben a folyamatosan gyorsuló Bottas hátránya már 10 másodperc alatt volt Verstappenhez képest. Hamilton a 67. körben kiállt még egyszer friss gumikért, így 5 másodpercre csökkent az előnye a Red Bull-os riválisához képest. 

 

Bottas az utolsó körben érte utol Verstappent, de a holland jó védekezésének köszönhetően meg tudta tartani a második pozíciót. Lewis Hamilton a nyolcadik sikerét aratta a Hungaroringen, és a leggyorsabb körért járó plusz pontot is megszerezte, ezzel pedig átvette Bottastól a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

 

 

Fotó: MTI/EPA

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.
Virágba borult a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalma
Virágoznak a tavaly elültetett évelő növények a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalmában, osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Szompark.
Azzal fenyegette a kalauzt egy férfi Szombathely felé, hogy kitekeri a nyakát
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.