km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Halmosi Zoltán Megyei Magyar Kupa: a Király SE nyerte a döntőt

Halmosi Zoltán Megyei Magyar Kupa: a Király SE nyerte a döntőt

A bronzmeccset és a döntőt rendezték meg a Halmosi Zoltán Megyei Magyar Kupában csütörtökön. A győztes a Király SE lett, a második helyen Körmend VSE végzett.

Sportszakmailag a meccsen a Királynak állt a zászló, már csak azért is, mert ezüstérmet szereztek a megyei I. osztályban, míg a Körmend VSE (közkeletű nevén: Nádalja) eggyel alacsonyabb divízióban áll hasonló pozícióban. Ez alapon mindenképpen egy-két gólnyi különbséget jelent, ráadásul a szombathelyiek Halmosi Péter, Schimmer Szabolcs személyében két NB I-es múlttal rendelkező futballistát is pályára tudtak küldeni – az előbbit csak csereként.
 

A túloldalon a szezonban 43 gólnál tartó Velekei Bencében bízhatott a szakvezetés. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy a Körmend  – amely komoly szurkolótáborral érkezett a Haladás-stadionba – átadta a területet a Királynak, gyakorlatilag gólvágóját hagyta csak fenn, aki mellé Popovics zárkózott fel időnként. A szombathelyi egylet pedig nekilátott a 4-1-4-1-es alakzat hátsó szekcióját bontogatni, de az első félóra nem igazán hasonlított egy pörgős, hongkongi akciófilmhez.


Az első lövés Reseteritsé volt, a másik oldalon egy kontra végén Horváth Á. tudott fejelni – ő egyébként bemutatott egy olyan becsúszást saját tizenhatosán is, amit még a Hattyúk tavában is megirigyeltek volna: úgy mellmagasságig emelte siklás közben az egyik lábát. A 24. percben Németh D. megpattanó lövését fújta szögletre a Körmend VSE védelme – más orvosság nem nagyon volt ellene. Egy kontra végén a  meglóduló  Velekei elől kellett menteni, majd egy újabb támadás után a védők az utolsó pillanatban akadályoztak meg, hogy a csatár keresztpassza ziccerben találja Popovicsot.


 

A Király Németh G. és Vígh révén többször a Nádalja védelme mögé került, azonban egy darabig a belső bekkek jól szedték le a beadásokat. A 37. percben először rakott össze húzósabb, gyorspasszos támadást a szombathelyi alakulat, aminek következtében Auer 18 méterről tisztán lőhetett, Sály pedig szögletre ütötte az életerős löketet. A kornert elsőre hatástalanította a Körmend hátsó alakzata, de a tizenhatos jobb sarkáról keresztbe ívelt labda az ötösről a kapuba került – egészen pontosan valaki a hosszú oldalon térdre esve oda juttatta. A lelátóról Németh D. látszott gólszerzőnek, de végül Petrovicsnak adták a találatot öngólként – mi pedig a miniszterelnöki intelmek alapján hittünk az eredményjelzőnek, ám a jegyzőkönyvbe Németh került végül (0-1).


A 43. percben nem voltak ilyen azonosítási gondok: az addig is sokat mozgó Németh G. kényszerítőzött egyet a tizenhatoson belül, a visszakapott labdát pedig balról, jó tizenkét méterről beverte a hosszúba (0-2).

 

A folytatást a Körmend kezdte jobban: Velekeit ketten sem tudták lebirkózni a jobb szélen, középre tette a labdát, az érkező Szakasics lövése azonban a Volt ez rosszabbul is, lesz még jobban is dalszöveget idézte fel.  Az 50. percben Reseterits szomorította tovább a riválist: a két belső védő közé érkező tökéles indításra rajtolt rá, belépett a tizenhatosra és a kapu középe küldte a labdát, igazolva azt a futballalapvetést, mely szerint a foci egyszerű játék, csak sokat kell futni és pontosan kell passzolni, meg lőni (0-3).  Némi üresjárat következett, a legizgalmasabb történés ezalatt az volt, hogy Schimmer megpróbálta megtudakolni a taccsbírótól, hogyan jöhetnek bedobással a vendégek, amikor a szélsőhátvédjük tekert ki az oldalvonalon kívülre egy indítást, de a kérdés megmaradt költőinek. 


 A 60. percben  Németh D. előbb ért el egy újabb átadást, mint a kifutó kapus, azonban éles szögből csak az oldalhálót találta el. Egy Törő-szabadrúgás és egy Subicz-fejes után következett egy szöglet a 70. percben, a beívelést utáni fejest Sály bravúrral még védte, de a kipattanót a frissen beállt Marton felvarrta a léc alá (0-4). Innét kezdve túl sok kérdés nem maradt, nagy elődeink ilyenkor szokták leírni, hogy a Király fölénye immár gólokban is megmutatkozott – csak azért nem lett 0-5 a 77. percben, mert Halmosi beívelését Subicz úgy négy méterről előzékenyen feladta Sály kapus kezébe.


És ha már csereként pályára lépett a korábbi Haladás-szélső (meg: GAK, Debrecen, Plymouth, Hull City), akkor tett arról, hogy a csapata egészen bizonyosan megnyerje az édesapja nevét viselő megyei kupát. A támadó a 80. percben egy lecsorgó beadást szedett össze a tizenhatoson belül, kétszer is a bal oldal felé tolta a labdát, de csak azért, hogy tisztán lőhessen a hosszú sarokba 7-8 méterről (0-5).  Majd három perccel később egy keresztlabdát úgy kapott le büntetőterület határán, hogy azzal lépéselőnybe és lövőhelyzetbe került, és 12 méterről szét is bombázta a rövid felsőt (0-6)



A Körmend VSE azonban tett arról, hogy ne legyen sima a hatos. A 84. percben Velekei a félpályánál kiugrott, lerázott magáról két embert, a kifutó kapus mellett is elvitte a labdát, ezzel azonban túl éles lett számára szög lövéshez, ezért úgy döntött, a hosszún érkező társával rúgat inkább gólt. A majdnem tökéletes kivitelezésbe egy visszaérkező hátvéd képében csúszott be hibapont, a bekkről aztán a kapuba csapódott a labda (1-6). A gólt a játékvezető a csatárnak adta, amit teljesen jogosnak érzünk a támadó teljesítménye alapján, így nem kezdünk futballfilozófiai fejtegetésekbe és meglátásokba.  


A Nádalja még egyszer nekilódult (89.), a csereként beállt Simon (ő lett volna a Velekei-passz címzettje) kapott egy forintos labdát a bal oldalon, az éremátadásra készülődő védők között bevitte a tizenhatosra és 10 méterről szépen bevágta a rövid alsóba (2-6). 

Mivel ezzel meg is lett a végeredmény, nem volt miért tovább játszani, a Halmosi Zoltán kupát a Király SZE csapata nyerte, jöhetett a díjkiosztó. 

Tutitextil Körmend VSE – Király SZE 2-6 (0-2). Haladás Sportkomplexum, 700 néző, vezette Mórocz Gy.
Körmend VSE
: Sály – Papp (Szabó P.), Sákovics, Szakasics, Petrovics – HORVÁTH DÁVID (Kocsis) – Horváth Á. (Szatmáry), Törő (Horváth Dániel), Vilics, Popovics (SIMON) – VELEKEI. Edző: Kutasi Tibor.
Király SZE: Horváth A. – Takács D. (Kiss K.), Schimmer, SUBICZ, VÍGH P.  (Devecseri)  – Szalay M.  – Kudron (Marton), Auer (HALMOSI), RESETERITS, NÉMETH G. – NÉMETH D. (Kondákor). Edző: Hegyi László.
Gól: Velekei 80., Simon 89. illetve Németh D. 38., Németh G. 43., Reseterits 50., Marton 70., Halmosi P. 2 (80., 83.). 

Bronzmeccs: 
Söpte SE (megyei II.)–Sárvár FC (megyei I). 3-9 (0-3)
Gólszerzők
: Hujber G. (48.), Rómer 2 (83., 85.), ill. Szemes 2 (2., 64.), Tokaji (32.), Illés 4 (36., 56., 73., 76.), Fülöp (52.), Csákvári (70.  – 11-esből).

 

Fotók: Nagy Jácint
Szöveg: Török Tibor

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.