km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Haladás-Viktória: Bíztató játék és döntetlen a sokszoros szlovén bajnokcsapat ellen

Haladás-Viktória: Bíztató játék és döntetlen a sokszoros szlovén bajnokcsapat ellen

Az MTK után újabb jó nevű csapattal játszott felkészülési mérkőzést a Haladás-Viktória együttese. A zöld-fehérek a szlovén ezüstérmes Pomurje együttesét látták vendégül. Szabados György lányai végig mezőnyfölényben futballoztak, több gólt is szerezhettek volna, végül be kellett érniük a döntetlennel.

 

 

Haladás-Viktória–ZNK Pomurje Beltinci 1-1 (1-0). – Újperint, Király Sportlétesítmény, 150 néző, felkészülési női labdarúgó-mérkőzés


Viktória: Bíró – Balogh, Horti, Jánosi, Fördős – Hajba, Kovács V. (Varga B., 73.), Németh Zs. (Kopcsándi, 60.), Harsányi A. (Csutoros, 60.) – Szil (Böcskei, 87.), Németh A. (Németh M., 70.).

Edző: Szabados György.


Hazai gólszerző: Fördős (23.).

 

Harmadik felkészülési találkozóját játszotta vasárnap a Haladás-Viktória csapata. Szabados György együttese a többszörös szlovén bajnok, a legutóbbi szezonban ezüstérmes Pomurje együttesét látta vendégül a Király Sportlétesítményben.


Jól, bátor játékot mutatva kezdte a mérkőzést a hazai együttes, már a mérkőzés első szakaszában igyekeztek magukhoz venni az irányítást. A veszélyes játéknak aztán meg is lett az eredménye: a 23. percben a csapatkapitány, Balogh ívelt be szabadrúgásból, Fördős remek ütemben érkezett, megelőzte emberét és a kapuba fejelt, ezzel megszerezte a vezetést a Viktória (1-0). A gól után sem állt le Szabados György együttese, könnyen eldőlhetett volna a találkozó sorsa, de Balogh és Fördős lövésénél is vendégekkel volt a kapufa.

 

A második félidő 57. percében szinte a semmiből egyenlítettek a vendégek, miután egy kontratámadást sikerült góllal befejezni (1-1). A bekapott gól nem törte meg a hazai gárdát, folyamatosan veszélyben forgott az ellenfél kapuja, de újabb gólt nem sikerült szerezni, így maradt az 1-1-es döntetlen, ami egyértelműen a Pomurje számára lehet hízelgőbb eredmény.

 

A Haladás-Viktória legközelebb augusztus 2-án lép pályára felkészülési találkozón szlovák Myava otthonában.

 

 

Fotó: Nagy Jácint

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.
Virágba borult a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalma
Virágoznak a tavaly elültetett évelő növények a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalmában, osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Szompark.
Azzal fenyegette a kalauzt egy férfi Szombathely felé, hogy kitekeri a nyakát
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.