km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Haladás: Összeállt a szakmai stáb

Haladás: Összeállt a szakmai stáb

Véglegessé vált a Szombathelyi Haladás NB II-es csapatának szakmai stábja. Séllei Árpád ügyvezető a múlt csütörtökön sajtótájékoztatón mutatta be a szakembereket. A gárda a múlt szombaton a felvidéki Dunaszerdahelyen 4-2-es vereséget szenvedett a DAC otthonában.

 

A múlt csütörtök délután sajtótájékoztatón mutatkozott be a média képviselőinek a Szombathelyi Haladás új szakmai stábja. Elsőként Séllei Árpád beszélt, s mint fogalmazott, noha Mátyus Jánossal nem volt szép a búcsú, két segítőjének, Felipe Matosnak és Nagy Norbertnek egyaránt sok sikert kíván, és megköszönte mindkét tréner munkáját, amit a Haladásért tett. Az ügyvezető leszögezte: mindenképpen olyan vezetőedzőben gondolkodtak, akinek van kötődése a Halihoz, ráadásul a támadófutballt részesíti előnyben. Németh Szabolcs mindkét kritériumnak megfelelt, így könnyen meg is egyeztek a felek. A vezetőedző munkáját Sipos Norbert segíti majd, a korábbi remek balszélső hosszú éveket játszott a zöld-fehéreknél. Új arc volt Paulik István, aki ezt megelőzően Nyíregyházán foglalkozott korosztályos utánpótláscsapatokkal, majd Diósgyőrben az NB III-as alakulatnál dolgozott erőnléti edzőként – Szombathelyen is ezt a pozíciót tölti majd be.

 
– Szeretném megköszönni a bizalmat a klub menedzsmentjének. Ezer szállal kötődöm Szombathelyhez, korában szép sikereket értünk el az akadémián. Abban bízom, hogy az  elvárásoknak megfelelünk, azért dolgozunk nap, mint nap, hogy a szurkolók büszkék legyenek ránk, és szerethető csapata legyen a városnak – fogalmazott a vezetőedző. 


– Nagyon boldog voltam, amikor jött a megkeresés. Azt nem kell különösebben bizonygatnom, hogy mit jelent számomra a Haladás, zöld a vérem – hangsúlyozta Sipos Norbert. – A munkámat a lehető legnagyobb erőbedobással és hozzáállással végzem, igyekszem minden tekintetben segíteni Németh Szabolcs munkáját. Bízom benne, hogy masszív, ütőképes alakulatot sikerül összeraknunk mielőbb, amely hamarosan komolyabb célokért is küzdhet – tette hozzá „Sipi”. 


– Örömmel mondtam igent a felkérésre, abban reménykedem, hogy sok örömet szerez majd a Haladás a népes szurkolótáborának – emelte ki Paulik István. 


Szombaton délután Dunaszerdahelyen lépett pályára felkészülési meccsen a Hali. Németh Szabolcs a Verpecz (Pataki, 76.) – Kállai (Tóth D., 46.), Mocsi, Németh Milán, Debreceni (Tarján, 76.) – Csilus (Dezamits, 85.), Szekér (Hegedűs, 46.), Holdampf (Kiss B., 46.), Rácz (Doktorics, 46.) - Tóth M. (Horváth R., 46., Illés 85.) Dragóner (Szíjjártó, 73.) összetételű csapatnak szavazott bizalmat. A mieink vezettek ugyan, de végül 4-2-re kikaptak. Góllövők: Tóth M., Horváth R. 

 

Krilov István
Képalá: Németh Szabolcs, Sipos Norbert és Paulik István a sajtótájékoztatón, Fotó: haladas.hu 

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.