km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Gólzáporos Haladás-győzelem

Gólzáporos Haladás-győzelem

Teljesen megérdemelten nyerte meg a vasárnap délutáni bajnokit a Haladás a Kozármisleny ellen: a zöld-fehérek parádés támadójátékkal rukkoltak elő, és meg sem álltak hat találatig, igaz, közben kaptak négyet... A végeredmény: Haladás-Kozármisleny 6-4

A kéthetes bajnoki szünet után viszonylag gyér érdeklődés mellett kezdődött meg a találkozó. A 2. percben Ráczot buktatták a 16-oson belül, Kovács nyomban a 11-es pontra mutatott. A sértett magabiztosan lőtte a labdát a jobb alsó sarokba (1-0)!  

A 8. percben kis híján egyenlített a baranyai együttes, ám Turi lövése Németh Milánról szögletre pattant – nagy lehetőség volt. Az első tíz perc egész jó iramban telt, a vendégek bevállalták a nyílt focit, jobbára a Haladás térfelén folyt a játék. A 12. percben Beke tüzelt 12 méterről, jobbról, éles szögből, a labda a felső lécen csattant. Egyértelműen a mislenyiek futballoztak fölényben, az első negyed órában a zöld-fehérek leginkább „úton voltak”, alig-alig tudták megtartani a labdát.

A 16. percben egy gyorsan elvégzett partdobás után Molnár Rajmund lőtt 17 méterről, a labdát Lékai tlta ki a bal alsó sarok elől – a spori szerint mégis kirúgás következhetett.   

A 18. percben egy jobboldali korner után nem tudtak felszabadítani a hazai védők, Horváth Dábiel 10 méterről a kapu jobb oldalába emelt (1-1). A 19. percben már ismét itt volt az előny: Csernik ugratta ki Molnárt, aki 16 méterről elgurította a labdát a kivetődő Lékai mellett (2-1)!  
Unalmasnak semmiképpen sem lehetett nevezni az első húsz percet, sok helyzet, kapufa, három gól – lüktető játékot láthattak a nézők.

A 25. percben Molnár ment a jobb szélen, remekül centerezett, Beke nem tudott felszabadítani, így a hosszú oldalon érkező Doktorics 3 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát (3-1)!

A sok 0-0-ás vébé-meccs után kimondottan látványos mérkőzést produkáltak a felek: nyilván sok volt a hiba, de mindkét gárda őszinte futballal rukkolt elő. A 30. percben Rácz bolondította meg a komplett kék-fehér védelmet, nagyszerűen tálalt Molnár elé, csatárunk lőtt, Lékai hatalmas bravúrral szögletre mentett. A 32. percben Doktorics duplázhatott volna, de Lékai ezúttal is nagyot védett: szögletre ütötte a 13 méterről leadott lövés után a labdát. A 34. percben Verpecz parádézott, de a védőink nem tudtak felszabadítani: Nagy Erik 13 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (3-2).  

Sorra jöttek a helyzetek mindkét oldalon: a szépítés után Molnár lőtt ballal, Lékai szögletre tolta a labdát. A korner után a labda Derekas elé került, aki 7 méterről a kapu közepébe bombázott (4-2)! A 42. percben amolyan futsalos gólt lőtt a Hali: rövid passzolgatás után Molnár az ötösről gurított a hálóba (5-2)! Hihetetlen félidőt produkáltak a csapatok!   


Szünet után sem vettek vissza a tempóból a gárdák. A 48. percben Kosznovszky tüzelt 20 méterről, Verpecz magabiztosan védett. Az 52. percben Bosnjak passzolt Derekas elé a 16-os előterében, középpályásunk pedig jobbal eltekerte a labdát a bal alsó sarokba – szépségdíjas találat volt (6-2)! A tetemes hátrányban lévő Kozármisleny továbbra is ment előre, de a baranyaiak védelme tragikus napot fogott ki – szinte minden Hali-akcióban benne volt a gólszerzés lehetősége.

A 61. percben – totálisan váratlanul - elszabadultak az indulatok: Ráczot vágta fel egy vendég focista, utána pedig egymásnak estek a játékosok. Kovács végül három sárgát osztott ki, a mieinktől Csernik kapott figyelmeztetést. Aztán egész szokatlan negyed órát hoztak össze a társulatok: nem esett gól…

A 68. percben a csereként pályára lépő Horváth Rajmund majdnem megszakította a gólcsendet, ám 14 méterről, ballal a bal kapufát találta el, majd Lékai védett az ismétlésnél. A 70. percben szépített a kék-fehér alakulat: egy lecsorgó labdát Bartha lőtte 11 méterről Verpecz kapujába. (6-3).
Az utolsó negyed órára fordulva továbbra is maradt a lendület mindkét oldalon: a Hali és a Misleny is újabb gólt akart szerezni, viszont a védekezéssel nem igazán foglalkoztak a játékosok. Ennek megfelelően a 803 Hali-drukker látványos csatát látott. A 78. percben megint behibázott Gajág, Rácz vezette a kapusra a labdát, majd önzetlenül Molnár elé passzolt, ám Lékai jókor vetődött ki, így oda lett a lehetőség.

A hajrában cserékkel frissítették csapatukat az edzők, a vasiaknál Nyíri és Tarján érkezett.

A 89. percben bohózata illó találattal szépített a Kozármisleny: Szabó használta ki a Hali-védelem ügyetlenkedését, 8 méterről az üres kapuba emelt (6-4).  

A Haladás megérdemelten nyerte meg a meccset, amelyen a védelmek rengeteget hibáztak.
 

SZOMBATHELYI HALADÁS–KOZÁRMISLENY   6–4     (5-2)
Szombathely. Haladás Sportkomplexum, 803 néző. Vezette: Kovács Imre (Szalai Balázs, Kovács Gábor).SZOMBATHELYI HALADÁS: Verpecz – Simut, Csató, Németh M., Bosnjak (Nyíri 82.) – Derekas, Rácz, Doktorics (Horváth R. 60.), Tóth M.– Csernik (Tarján 82.) , Molnár R. Vezetőedző: Michal Hipp
KOZÁRMISLENY: Lékai – Beke (Szabó D. 82.), Gajág, Horváth D. (Füredi 46.), Nagy E. - Kosznovszky, Bartha (Hampuk 86.), Tölgyesi, Vajda (Kirchner 65.) – Turi, Vogyicska (Guth 82.). Vezetőedző: Szekeres Zoltán
Góllövők: Rácz 3. (11-esből)., Molnár 19. 42., Doktorics 25., Derekas 36. 52., illetve Horváth D. 18., Nagy E. 34. Bartha 70., Szabó 89.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.