km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Haladás: Elégedetlenek a szurkolók a csapattal

Haladás: Elégedetlenek a szurkolók a csapattal

Vasárnap este a Haladás-Ajka (0-0) mérkőzés lefújása után a B-közép elégedetlenségének adott hangot. A játékosok a szektor elé mentek Mészöly Géza ideiglenes vezetőedzővel. A szurkolók az eddigi teljesítményt tették szóvá, majd kiemelték: ha Putnokon nem jön össze a továbbjutás, akkor a focisták méltatlanok a Haladás-mez viselésére.


Nem hozott gólt a vasárnap esti meccs, a drukkerek a mérkőzés közben még buzdították kedvenceiket, de a lefújást követően hangot adtak elégedetlenségüknek. A gárda mindössze 9 pontot gyűjtött eddig, jelenleg a 13. az NB/II-ben. A hőn áhított feljutástól egyre messzebb kerül a Hali.

 
A B-közép hangadói számonkérték az együttes eddigi teljesítményét, majd végül úgy summázták a történéseket, hogy ha a Haladás nem jut a Magyar Kupában a legjobb 32 közé (az ellenfél vasárnap az NB/III-as Putnok lesz), akkor a focisták nem méltóak a Hali-mez viselésére.


Mészöly Géza szakmai vezető, aki a két meccs erejéig a trénere is a csapatnak, a találkozó másnapján nyilatkozott lapunknak.

- Összességében megértem a szurkolók kritikáját, azt el tudom fogadni, hogy az elmúlt hetekben valóban elmaradtak az eredmények, és olykor a mentalitás sem volt az igazi. Viszont vasárnap este játékosaim mindent megtettek a siker érdekében, sajnos, a helyzetek kimaradtak. Engem is bosszantott, hogy nem nyertünk, mert a múlt héten elképesztő munkát végeztünk el. Az az érzésem, hogy a vasárnap esti markáns kritika megfogalmazásának az időzítése nem volt megfelelő. Az Ajka egy hasonló képességű együttes, amely ellen szép dolgokat produkáltunk, a góllövéssel azonban hadilábon álltunk. Szerintem, ahogy telnek a napok, úgy lesznek higgadtabbak a drukkerek is – foglalta össze véleményét Mészöly Géza.  


(Fotó: Nagy Jácint)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Varga Judit Hajdú Péternek mesélt bántalmazó kapcsolatáról Magyar Péterrel, a hangfelvétel nem került szóba
Folyamatos lelki terror, megaláztatások, családi drámák - ezek jellemezték Varga Judit és Magyar Péter házasságát Varga Judit szerint. Erről a volt igazságügyi miniszter beszélt Hajdu Péter műsorában, miután kedden nyilvánosságra került a hangfelvételt. A kapcsolati bántalmazásról mindeddig nem szólalt meg, csak a hangfelvétel után.
Sikeresen újraélesztettek az utcán egy asszonyt Szombathelyen
A Rumi úton zajlott az idős asszony újraélesztése szerdán délután. Az életmentők sikerrel jártak, a beteget kórházba szállították.