km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Haladás: alakul a keret

Haladás: alakul a keret

Szinte véglegessé vált a labdarúgó NB III.-ban szereplő Haladás játékoskerete. A vasiak tíz labdarúgót igazoltak a télen.

Mint a klub hivatalos Facebook-oldala írja: „Noha még egy hónap van a labdarúgó NB III. Észak-nyugati csoportjának tavaszi rajtjáig, immáron szinte kialakult az újjáalakult Haladás játékoskerete. A vasiak a télen egy híján egy kezdőcsapatnyi játékost igazoltak: Rózsa Dániel, Pruska Dániel, Kozári Norbert, Szegedi Zalán, Kovács Attila, Kapus Barnabás, Szvoboda Dániel, Takács-Földes Olivér, Zsiga Patrik és Kenesei Soma érkezett a tréner Vígh Ferenc mellett a zöld-fehérekhez.

- Szinte véglegessé vált a játékoskeretünk – szögezte le Keringer Zsolt, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően minden olyan játékost átigazoltunk a Haladás VSE-től a Haladáshoz, akikkel sikerült megállapodnunk, azonban voltak, akikkel nem jutottunk egyeszségre a közös a folytatásról és akadtak, akik más csapathoz kívántak szerződni. Horváth Bendegúz, Ferencz Zoltán, Szenczi Bence, Varga Csaba, Czuczi Péter és Fábián Bálint tehát máshol folytatja pályafutását. Természetesen csakúgy, mint korábban, a jövőben is számítunk a Haladás VSE utánpótlásából érkező futballistákra, akik közül a szakmai stáb közötti egyeztetés eredményeként több játékos is kettős játékengedéllyel rendelkezik tavasszal.

- Az érkező játékosok közül többen is kötődnek Szombathelyhez, hiszen Pruska, Kozári, Kovács, Szvoboda, Kapus, Szvoboda, Takács-Földes és Zsiga szerepelt korábban az Illés Akadémián. Ezúton szeretném megköszönni az Illés Akadémiának, hogy az ősszel náluk futballozó Kozári Norbertet ingyen elengedte hozzánk, továbbá az FC Ajkának és a Szeged-Csanád Grosics Akadémiának is, akik szintén segítették a csapat megerősítését a kölcsönjátékosok térítésmentes átadásával. Még három edzőmérkőzés vár csapatunkra, a játékosok becsülettel készülnek a tavaszi szezonra. - zárta szavait az ügyvezető.

A Haladás jelenlegi tavaszi játékoskerete:
Horváth Alex, Rózsa Dániel – kapusok. Jancsó András, Szakály Attila, Horváth Márk, Horváth Arnold, Vígh Patrik, Tarján Patrik, Kovács Bálint, Hári Kevin, Dezamits Dominik, Buzás László, Fehér Dániel, Szvoboda Dániel, Pruska Dániel, Kozári Norbert, Szegedi Zalán, Kovács Attila, Kapus Barnabás, Takács Földes Olivér, Zsiga Patrik, Likerecz Botond, Árvay Dávid, Kenesei Soma – mezőnyjátékosok.
Vezetőedző: Vígh Ferenc.

A Kaposvár ellen gólt szerző Varga Dániel pedig a csapattal készül, sorsáról hamarosan dönt a szakmai stáb.
Az U19-es együttesből folyamatosan a csapattal edz Tompek Levente és Hende Máté. Tóth Márton Achilles-ín szakadása miatt hiányzik, akinek innen is kívánunk mielőbbi felépülést.

kapcsolódó cikkek
Haladás: Magabiztos győzelem a Kapuvár ellen
Haladás: Magabiztos győzelem a Kapuvár ellen
Ma délben a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú Kapuvár ellen lépett pályára edzőmeccsen a Haladás. A mieink 0-0-ás félidőt követően 4-0-ra nyertek.
Haladás-Kaposvár: A második félidőben jöttek a gólok
Haladás-Kaposvár: A második félidőben jöttek a gólok
Ma délután az ugyancsak NB/III-as Kaposvár ellen játszott felkészülési mérkőzést a Haladás. Az első játékrészben nem esett gól, a fordulás után a vendégek kihasználták a vasiak hibáit. A Hali gólját a próbajátékon lévő Varga Dániel szerezte. Végeredmény: 1-3.
kapcsolódó cikkek
Haladás: Magabiztos győzelem a Kapuvár ellen
Haladás: Magabiztos győzelem a Kapuvár ellen
Ma délben a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú Kapuvár ellen lépett pályára edzőmeccsen a Haladás. A mieink 0-0-ás félidőt követően 4-0-ra nyertek.
Haladás-Kaposvár: A második félidőben jöttek a gólok
Haladás-Kaposvár: A második félidőben jöttek a gólok
Ma délután az ugyancsak NB/III-as Kaposvár ellen játszott felkészülési mérkőzést a Haladás. Az első játékrészben nem esett gól, a fordulás után a vendégek kihasználták a vasiak hibáit. A Hali gólját a próbajátékon lévő Varga Dániel szerezte. Végeredmény: 1-3.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.