km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emeltek vádat

Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emeltek vádat

Az ügyészség közleményében ismét cáfolta azt a sajtóban megjelent információt, hogy a rendőrök szolgálati autójának fedélzeti kamerája a bűncselekmények elkövetéséről képet rögzíttet.

Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emelt vádat a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.  Azt írták: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügy vádirata szerint 2021 januárjában a húszas éveik elején járó két rendőr Mohács belterületén, járőrszolgálatuk során kiszolgáltatott élethelyzetű, hajléktalan embereket bántalmazott és alázott meg. Hozzátették: egy alkalommal a fiatalabb rendőr a földön fekvő és ittassága miatt magatehetetlen sértettet társa jelenlétében többször megrúgta a fején, majd pár nap múlva a sértett kiszolgáltatott élethelyzetét kihasználva arra bírták rá, hogy "léggitározzon" és énekeljen. Erről az egyik vádlott videófelvételt készített, amit elküldött egy mohácsi kollégájuknak, az üzenetet fogadó rendőr reagált a videóra, de a tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről nem tett feljelentést, amivel ő is bűncselekményt követett el.

 

A rendőrök egy másik alkalommal a sértettet és egy másik hajléktalant könnygázspray-vel indok nélkül lefújtak, egyiküket az egyik vádlott lábon rúgta, amit szintén levideóztak. A főügyészség közlése szerint az egyik bántalmazó rendőr további katonai bűncselekményt is elkövetett azzal, hogy szolgálata végén jelentésében - elöljáróit megtévesztve - valótlanul állította azt, hogy intézkedett egy személygépjármű vezetőjével szemben, holott az ellenőrzés a valóságban nem történt meg.

 

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, kiszolgáltatott személy megalázása és katonai bűncselekmények miatt emelt vádat a három rendőr ellen. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy azzal a rendőrrel szemben, aki nem tett feljelentést a tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről, a bíróság alkalmazzon megrovás intézkedést. A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket bántalmazó rendőrök szolgálati jogviszonya időközben megszűnt, az ügyészség esetükben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. 

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).