km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Hagyományteremtő jelleggel rendezett nemzetközi tornát az Illés Akadémia

Hagyományteremtő jelleggel rendezett nemzetközi tornát az Illés Akadémia

A házigazda szombathelyiek U17-es korosztálya osztrák, valamint szlovén ellenféllel mérhette össze tudását.

 

Szerdán délután az NK Maribor, valamint a Fussballakademia együttese látogatott a vasi megyszékhelyre, hogy részt vegyen az I. Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornán - olvasható az Akadémia hivatalos honlapján. A mérkőzések előtt Illés Béla alapító-igazgató köszöntötte a csapatokat, valamint a szakmai stábokat és kiemelte, hogy szeretnének hagyományt teremteni ezzel a tornával. 

 

Az első összecsapást a házigazda, valamint az NK Maribor együttese játszotta. A lehetőségei ugyan megvoltak a Kovács László vezette akadémistáknak, déli szomszédaink viszont jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, így 3-0 arányban legyőzték az Illés Akadémia csapatát. Ezt követően jöhetett a két külföldi csapat mérkőzése: a burgenlandiak megpróbálták meglepni ellenfelüket, bátran futballoztak, a szünet után viszont jobb helyzetkihasználásának, valamint Luka Bas újabb góljának köszönhetően eldöntötte a mérkőzést az NK Maribor, ezzel pedig biztossá vált, hogy ők végeznek a torna első helyén. Az esemény utolsó összecsapásán a második hely megszerzése volt a tét az Illés Akadémia, valamint a Fussballakademie Burgenland között. A hazaiaknak, bár fölényben játszottak, és sokkal több helyzetet dolgoztak ki, betalálniuk nem sikerült, a 0-0-ás végeredmény pedig azt jelentette, hogy az osztrákok lettek az ezüstérmesek.

 

A torna végeredménye:

  1. NK Maribor
  2. Fussballakademie Burgenland
  3. Illés Akadémia

 

Az I. Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornát megtisztelte jelenlétével dr. László Győző, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere – a díjakat ő, valamint Illés Béla akadémiaigazgató és Tóth Miklós utánpótlás-menedzser adták át.

 

A torna legjobb kapusa díját a mattersburgi Milos Hranisavljevic kapta. A legjobb játékos a maribori Lanej Baksic, míg a torna gólkirálya a szlovén Luka Bas lett.

 

Fotó: Nagy Jácint

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat