km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Ha nincs parkolási díj, elesik a belváros

Ha nincs parkolási díj, elesik a belváros

Mennyibe kerül az ingyen parkolás? Erre a kérdésre még nem tudjuk a pontos választ. A tavaszi veszélyhelyzet alapján közel három hónapig, most egyelőre január 11-ig nem kell fizetni a parkolásért. Szombathely városának és az üzemeltetést végző SZOVA Nzrt.-nek is komoly kieséssel kell számolnia. A részletekről a cég vezérigazgatóját, dr. Németh Gábort kérdeztük.

 

– Az indoklás szerint a járványveszély miatt szerették volna, ha a zsúfolt tömegközlekedés helyett az emberek inkább az egyéni utazást választják. Az óvó intézkedés azonban hatalmas káoszt okozott Szombathely belvárosában is. A munkahelyek, az üzletek szinte elérhetetlenné váltak, ahogy az ügyintézés is. Így az örömbe üröm is került, a sokszor megállni, nemhogy parkolni nem tudó emberek bosszankodnak. Erre jön még a nem kevés bevételkiesés. Nagyjából havonta 40 millió forint esett/esik ki így a város és a SZOVA kasszájából. Sokszor elmondtuk már, hogy a parkolási rendszer működtetése nem a pénzbeszedésről szól, sokkal inkább egy forgalomrendezési és -szervezési eszköz. Most beigazolódott, ha nincs parkolási díj, a belváros elesik. Esetenként sok kört kell megtenniük az autósoknak, a várakozókat nem szorítja az idő, emiatt jelentősen megnőtt a forgási sebesség.


– Hány fizető parkoló áll egyébként rendelkezésre a városban?


– A SZOVA Nzrt. sorompós magánparkolóit is beleszámítva mintegy 3500 fizetős hely van Szombathelyen. A Kőszegi utca 11–17. mögötti magánparkolónk már jól bejáratott, az idén elkészült belvárosi parkolótömböt még viszonylag kevesen használják. Ezekben valamivel olcsóbb, percalapú a díjfizetés, persze most itt is ingyenes. Érdekes, hogy ezt az új parkolónkat még most is, mikor pedig a többi tele van, kevesebben veszik igénybe.


– November elején egy nagyszabású köztisztasági program indult a városban, ennek kapcsán az is elhangzott, hogy az ingyenes parkolás miatt nem maradnak feladat nélkül a parkolóőrök.


– A parkolási csoportunknál 16-an dolgoznak: karbantartók, üzemeltetők és felügyelők. Ők mindannyian nagyon felelősségteljes és nehéz feladatot végeznek. Gondoljunk csak arra, hogy a nyári kánikulában és a téli fagyban is kint vannak. De munkájuk leginkább embert próbáló része a parkolás szabályosságának betartatása, ez pedig sokszor konfliktusokkal jár, hiszen az emberek nem veszik jó néven a büntetést. Olyat ugye még nem hallottunk, hogy „de szépen büntettél meg, Pista”. Ehhez a munkához szaktudás és komoly emberi tartás kell, ezért meg kell becsülnünk munkatársainkat. Ha most az ingyenes parkolás miatt elküldenénk a csoportot, nagy bajban lennénk az újrainduláskor. Éppen ezért nagyon felelősségteljes döntés volt a város és a SZOVA részéről, hogy a munkájuk ugyan átmenetileg megszűnt, de nem maradnak munka és természetesen munkabér nélkül ezek a kollégák. Most az eddigi tevékenységüktől teljesen eltérő feladatot végeznek, a köztisztasági részlegre kerültek, ahol részt vesznek a város takarításában. Társaságunk egyébként szerencsés e tekintetben, hiszen nagyon sokféle feladatkör tartozik hozzánk, így meg tudtuk oldani az átcsoportosítást. 


– A jövőre is hatással lehet a mostani ingyenes parkolás?


– Nem kiszámítható, hogy mi fog történni. Nem tudjuk megmondani, hogy ez a kormányzati intézkedés meddig lesz fenntartva, és ami még fontosabb, hogy nem látjuk, ez a felhasználói szokásokat milyen mértékben befolyásolja. Mert nyilván az a helyzet, ha valaki éves vagy havi bérletet vesz, de egy éven belül többször előfordul, hogy menet közben ingyenessé tesznek egy szolgáltatást, az a bérletvásárlástól elriasztja az embereket. Még akkor is, ha természetesen a moratórium időszakával meghosszabbodik ennek érvényessége. A következő évi parkolásgazdálkodásnak nagyjából bekötött szemmel indulunk neki, mert nem tudhatjuk, meddig tart ez a vírushelyzet miatt meghozott intézkedés. Társaságunknak egyrészt a magánparkolók megnyitása okoz bevételkiesést, másrészt a SZOVA az önkormányzattól a közparkolók után arányosan kapja meg az üzemeltetési díjat, ami az idei helyzet miatt jövőre lényegesen kevesebb lesz.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Katonatörténeti kiállítás, tárlatvezetéssel
Az egykori szombathelyi tűzoltók és katonák életéről, munkájáról sok relikviát őriznek a város katonatörténeti kiállításában, melyet a közösségi tér szervezésében sokan megnéztek a múlt héten, írja a Jászai Utcai Közösségi Tér Facebook-oldala.
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.