km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
György István szerint húsvétkor is dinamikusan halad az oltási program

György István szerint húsvétkor is dinamikusan halad az oltási program

Pénteken újabb 64 ezer Moderna-vakcina került ki a megyei oltási munkacsoportokhoz, vasárnap pedig további 229 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik.

 

A magyar oltási program továbbra is nagyon dinamikusan halad és húsvétkor sem áll le, hiszen a vakcinák életeket menthetnek – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiának nyilatkozva. György István kifejtette, pénteken újabb 64 ezer Moderna-vakcina került ki a megyei oltási munkacsoportokhoz, vasárnap pedig további 229 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik.

 

Az államtitkár emlékeztetett, három nap alatt 78 ezer pedagógust tudnak beoltani, a jövő héten pedig az óvodai nevelők, a szakképzésben dolgozók és a különböző gondozást nyújtó intézményekben nevelő pedagógusok kapnak vakcinát mintegy 100 ezres nagyságrendben. Eközben a honvédség és az operatív törzs együttműködésével öt oltóbusz indult el, a járművekkel 22 500 oltás adható be egy hónapban – mondta György István.

 

A kismamák esetében a második trimesztertől ajánlott az első oltás, míg a második a szülés után, a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyák pedig a baba egyéves koráig kérhetik az oltást, amelynek beadásával kapcsolatban a háziorvosoknak egyéni mérlegelési lehetőségük van – mondta az államtitkár. György István aláhúzta, már a teljes társadalom előtt kinyitották az oltási lehetőséget, de továbbra is elsőbbséget élveznek az idősek és az alapbetegségekben szenvedők, a sorrend meghatározásában viszont nagy döntési szabadságot adtak a háziorvosoknak. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.