km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Gymasiade: aranyérem Bahreinből

Gymasiade: aranyérem Bahreinből

Idén október 23. és 31. között a bahreini Manámaban rendezi a Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) a középiskolások részére szervezett multisporteseményt, a Gymnasiade-t, ahol kalapácsvetésben remek eredménnyel aranyérmes lett a Haladás VSE sportolója, Szabados Ármin.

A Gymnasiade tulajdonképpen a diákolimpiákon győztes sportolók világbajnokságnak felel meg. A magyar válogatott idén is magas létszámmal, 75 sportolóval vesz részt a rendezvényen, 15 sportágban indulnak versenyzőink – természetesen atlétikában is.

A nyolcfős magyar atlétikai csapatban a szombathelyi kalapácsvető, Szabados Ármin – Lezsák Balázs tanítványa – számított az egyik legrutinosabb versenyzőnek. A korosztályos világranglistán második Szabadosnak ez már a hatodik nagy nemzetközi viadala volt, legutóbb szeptemberben Peruból hozott haza egy U20-as világbajnoki bronzot, ami alapesetben bárki számára nagy eredménynek számítana, ő viszont csalódásként élte meg, mert a versenynapon nem sikerült kihoznia magából a maximumot, mesélte lehiggadva, két héttel a viadal után az utanpotlassport.hu-nak.

Nos, most a Perzsa-öbölben ragasztott némi gyógytapaszt a Limában összeszedett sebekre, hiszen a még jövőre is U20-as korosztályhoz tartozó kalapácsvető új egyéni csúcsot jelentő 78.66 méteres eredménnyel lett aranyérmes a középiskolások világbajnokságán.

2025-ben Európa-bajnokságot rendeznek az U20-asoknál, Szabados Ármin ezen tovább gyarapíthatja majd érmei számát.

Fotó: Haladás VSE (egy korábbi verseny után)

kapcsolódó cikkek
Világbajnoki bronzérmes Szabados Ármin, a Haladás VSE kalapácsvetője
Világbajnoki bronzérmes Szabados Ármin, a Haladás VSE kalapácsvetője
74,88 méteres dobásának köszönhetően állhatott fel a dobogóra a fiatal kalapácsvető.
kapcsolódó cikkek
Világbajnoki bronzérmes Szabados Ármin, a Haladás VSE kalapácsvetője
Világbajnoki bronzérmes Szabados Ármin, a Haladás VSE kalapácsvetője
74,88 méteres dobásának köszönhetően állhatott fel a dobogóra a fiatal kalapácsvető.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.