km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Gyerünk a moziba be: szombaton nyit a Savaria mozi

Gyerünk a moziba be: szombaton nyit a Savaria mozi

Számtalan programmal készül az április 1-jén, szombaton újra megnyíló belvárosi AGORA–Savaria Filmszínház. Az 1973. augusztus 19-én átadott moziépület idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.

A rezsiválság miatt az elmúlt év őszén a téli időszakra bezárt intézmény most kárpótolni szeretné látogatóit, áprilisra négy közönségtalálkozót szerveztek. 
Április 19-én a Lovakon, nyergekben az első olyan, a honfoglaló magyarság harcmodorát bemutató film vetítésére kerül sor, amely a kritikák szerint is rendkívüli hitelességgel készült el. A közönségtalálkozóra az alkotók mellett történész szakértők is meghívást kaptak.

Április 25-én Fahídi Éva író, A létezés eufóriája című film főszereplője és Szabó Réka rendező lesz a mozi vendége. A nagysikerű táncszínházi előadásból készült filmet most először láthatja a szombathelyi közönség.   

Április 29-én vízilabda ünnep lesz a belvárosi moziban. A nemzet aranyai című film díszbemutatójára várják az 1997 és 2008 között minden jelentős győzelmet begyűjtő magyar vízilabda-válogatott tagjait.

Május 4-én 18 órakor a korán elhunyt, zseniális gitáros Radics Béla életét bemutató dokumentumfilm közönségtalálkozója kezdődik. Előtte a mozi levetíti az összes ismert magyar rocktörténeti filmet. 

A műsorrendi előadások közül kiemelésre érdemes a Bogyó és Babóca sorozat 5. része, melyet a Savaria Filmszínház a húsvéti ünnepek alatt is vetít, és a kicsiknek kínálják a tavaszi szünet idejére a videójáték alapján készült Super Mario Bros című animációs filmet is. 
A kissé idősebbeknek érkezik a szerepjátékot filmre adaptáló Dungeons and Dragons: Betyárbecsület és a minden sötétséget legyőző John Wick 4. 
A mozi az Oscar-jelölt és Oscar-díjas filmekről sem feledkezett meg: a minden elismerést begyűjtő Minden, mindenhol, mindenkor már április 1-től látható, és műsoron lesz a rendkívül jó kritikákat begyűjtő A csendes lány is.

A tematikus sorozatok közül hétfőnként A művészetek templomainak új alkotásaira, szerdánként pedig az Ezüstkor Filmklub filmjeire várják a nézőket.
Áprilisban a moziban lép fel Musimbe Dennis, Orosz György és Laár András is.
…és a mozi készül a jubileumi, 10. Savaria Filmszemlére is, melyet a Savaria Filmakadémia Egyesület rendez meg.  

Részletes program

Április 4. 15 óra Kiállításmegnyitó „A háború nem rabolhatja el gyermekkorunkat” Gyermekrajz-kiállítás. A kiállítás megtekinthető: 2023. április 4–23. A belépés ingyenes.

Április 4. 19 óra No para – Musimbe Dennis önálló estje, műsorvezető Lovász László
„Mindenkiben vannak kétségek, félelmek. 
Vajon miket cipelhetünk magunkkal, amiket nem hogy le kéne raknunk, fel sem kellett volna vennünk, vajon minden para, para?
A Bermuda-háromszög tényleg létezik?
Na, erre pont nem, de a többire talán tudom a választ.”
Jegyvásárlás: www.jegy.hu
Jegyárak: 4990 Ft és 6790 Ft

Április 19. 18 óra Lovakon, nyergekben 
A honfoglaló magyarok hadművészete
Filmvetítés és közönségtalálkozó
„A Lovakon, nyergekben egy kis költségvetésből, de magas szakmai színvonalon készült film a honfoglaló magyarok hadművészetéről. Az alkotás két hét alatt közel 100 ezres nézettséget ért el, és egy kisebbfajta “kommentháborút” indított el az érdeklődők körében.”
Meghívott vendégek:
Gallina József Zsolt régész, producer, Ásatárs Kft.
Zágorhidi Czigány Bertalan régész, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Marx Tibor István - Magyar Történelmi Íjász Társaság
Tompa Balázs - Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület
A beszélgetést vezeti: Kolonits László régész, Savaria Múzeum
Szervező:
Vasi Múzeumbarát Egylet
AGORA–Savaria Filmszínház
Jegyfoglalás: www.savariamozi.hu
Jegyár: 1000 FT

Április 22. 19 óra Orosz György-est
Open: Záhonyi-Ábel Dávid
Ez az előadás olyan lesz, mint az élet. Végig nagyon jól szórakozunk, amíg Gyuri elmeséli a saját történetét. Olyan lesz, mintha céltalanul bolyonganánk kacagva, nevetve, röhögve, de a végén minden összeáll, és rájövünk az élet értelmére, ami nem más, mint....  Még jó, hogy most nem áruljuk el, mert akkor nem jönnél el a Hova-hova? című estre, ahol egyébként nem biztos, hogy bármi is kiderül.
"Mindenki tart valahová, de sokszor még magunk sem tudjuk, hogy mi a célunk. A lényeg, hogy haladjunk, mert ha megállunk, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy hol is vagyunk. Ezért mi folyamatosan haladunk, hogy ne legyünk ott, ahol vagyunk.
Céltalan az élet? Nem! Talán az a megoldás, hogy az utat élvezzük és ne a célba érést. És ha az előző pár mondatból nem értesz semmit, akkor jó, mert én sem.
Szerintem az élet értelmét úgy lehet a legkönnyebben megfejteni, ha nagyon figyelünk. Életünk utolsó percben pedig rájövünk mindenre. Addig viszont csak haladjunk! Hogy hova? Voltaképpen teljesen mindegy." - Orosz Gyuri
Jegyvásárlás: www.standupcomedy.hu
Jegyár: 4900 Ft Diák: 2900 Ft 

Április 24. – május 3. Magyarock filmen
Rocktörténet a mozikban

Április 25. 18 óra A létezés eufóriája - Filmvetítés és közönségtalálkozó
Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát.
90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzel el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni.
Éva gondolkodás nélkül igent mond.
Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik.
Meghívott vendégek: Fahidi Éva író, színésznő és Szabó Réka rendező
A Szombathelyi Zsidó Hitközség és az AGORA–Savaria Filmszínház közös rendezvénye
Jegyfoglalás: www.savariamozi.hu
Jegyár: 1000 FT

Április 27. 19 óra  NA MI VAN!  LAÁR ANDRÁS és Besenyő István közös estje
„Na, mi van?
Erre választ kapnak Önök!!!
Besenyő T.A. István, azaz Besenyő Terep Auta István, valamint Kemenesfalvi Bácsi, a Költő, és a Jóságos Edebede Bácsi segít majd eligazodni Önöknek!”
Jegyvásárlás: www.jegy.hu
Jegyár: 4800 Ft

Április 29. 18 óra A nemzet aranyai (6) 
Magyar dokumentumfilm
Filmvetítés és közönségtalálkozó
A film hősei azok a magyar vízilabda-legendák, akik 1997 és 2008 között végigverték a világot.
Jegyfoglalás: www.savariamozi.hu
Jegyár: 1000 FT

Május 4. 18 óra Radics Béla, az elátkozott gitáros (12)
Díszbemutató és közönségtalálkozó

Május 10–12.
Savaria Filmszemle

 

Fotó: Nagy Jácint

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Varga Judit Hajdú Péternek mesélt bántalmazó kapcsolatáról Magyar Péterrel, a hangfelvétel nem került szóba
Folyamatos lelki terror, megaláztatások, családi drámák - ezek jellemezték Varga Judit és Magyar Péter házasságát Varga Judit szerint. Erről a volt igazságügyi miniszter beszélt Hajdu Péter műsorában, miután kedden nyilvánosságra került a hangfelvételt. A kapcsolati bántalmazásról mindeddig nem szólalt meg, csak a hangfelvétel után.
Sikeresen újraélesztettek az utcán egy asszonyt Szombathelyen
A Rumi úton zajlott az idős asszony újraélesztése szerdán délután. Az életmentők sikerrel jártak, a beteget kórházba szállították.