km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Guzmics ismét a Haladásban: új igazolásokat jelentett be a zöld-fehér klub

Guzmics ismét a Haladásban: új igazolásokat jelentett be a zöld-fehér klub

Guzmics Richárd, a 28-szoros válogatott bekk a Szombathelyi Haladásban folytatja pályafutását, a rutinos védő mellett Tóth-Gábor Kristóf kölcsönben futballozik a mieinknél a szezon végéig. Zsámbékről a megyei I-es gólkirály, Monori Norbert igazolt a zöld-fehérekhez. Csütörtökön sajtótájékoztatón mutatták be az érkezőket.  

 

Három új játékossal erősítette meg a keretét a Szombathelyi Haladás. Guzmics Richárd 2005 és 2014 között focizott a Haliban, összesen 247 első és másodosztályú bajnokin nyolc gólt szerzett. Légióskodás után 2019-ben Mezőkövesdre tért vissza, azonban megsérült, így hosszú kihagyás várt rá. A 34 esztendős bekk természetesen szívesen mondott igent a vasiak megkeresésére. 


Tóth-Gábor Kristóf is „hazatért”, hiszen a 2019/2020-as szezonban a zöld-fehéreknél mutatkozott be az NB/II-ben. 14 fellépésén 6 találatig jutott. A Kispesttől egy évre kölcsönben érkezik. 


Monori Norbert személyében a Komárom-Esztergom megyei I. osztály gólkirályát szerződtette a Haladás. A 22 éves támadó 24 meccsen 43 gólt rúgott. 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.