km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Gulyás: újraindul az élet május 4-től, de szigorú menetrend mellett

Gulyás: újraindul az élet május 4-től, de szigorú menetrend mellett

Fokozatosan, szigorú menetrend mellett, a koronavírus-fertőzés területi különbségeire is tekintettel újraindítható az élet Magyarországon - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

Két szabály változatlan: a leginkább veszélyeztetettek, az idősek biztonságát ezután is garantálni kell, és a területi különbségekre is figyelemmel kell lenni. Az aktív fertőzöttek 70 százaléka Budapesten és Pest megyében - az összes haláleset 70 százaléka pedig csak a fővárosban - van, a kijárási korlátozásokat és a szigorú intézkedéseket ezért Budapesten és Pest megye egyes járásaiban továbbra is indokolt fenntartani - fejtette ki a tárcavezető.
Arról is beszélt, hogy a kormány döntése értelmében a kórházakból kimenő és oda bejövő betegeket kötelezően tesztelni kell, ahogyan az idősotthoni dolgozókat is.


Közölte továbbá, hogy négy egyetem orvostudományi karának összefogásában reprezentatív tesztelés kezdődik, ami választ ad arra, az ország körülbelül hány százaléka eshetett át a betegségen.


Kijelenthető, 50 nap megfeszített munkájával Magyarország ma olyan helyzetben van, hogy az egészségügy akár a tömeges megbetegedések kezelésére is felkészült - mondta Gulyás Gergely, jelezve: a koronavírus-járvány elleni védekezés most véget érő első fázisának legfontosabb teendője az egészségügyi rendszer felkészítése volt. Kiemelte: a járványt sikerült lelassítani, a magyar számok kifejezetten kedvezőek, viszonylag alacsonyan maradt a fertőzöttek száma, de minden ilyen esetben a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, ennek megfelelően intézkedtek. Hangsúlyozta, a védekezéshez kulcsfontosságú lélegeztetőkészülék-állomány szempontjából is ma Magyarország a védekezésre leginkább felkészült országok közé tartozik.


Gulyás Gergely kijelentette: májusban fennmarad a tantermen kívüli, digitális oktatás, a júniusi helyzetről pedig később döntenek.


A tárcavezető közölte: az egész országban marad az ingyenes parkolás, ez az intézkedés bevált, nem eredményezett komoly forgalomnövekedést, viszont lehetővé teszi, hogy aki megteheti, nem a tömegközlekedést veszi igénybe, ami segíti a fertőzés terjedésének korlátozását.


Kiemelte: a rendezvényekre vonatkozó korlátozások érvényben maradnak, augusztus 15-ig az 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani.


Elmondta: az időseket továbbra is arra kérik, hogy csak a legszükségesebb esetekben hagyják el az otthonukat, a számukra biztosított 9-12 óra közötti vásárlási időszak megmarad. Emellett mindenkit kérnek, hogy viseljen maszkot, illetve takarja el a száját a tömegközlekedésben és a boltokban, valamint tartsa be a 1,5 méteres távolságot - tette hozzá.


A miniszter hangsúlyozta: vidéken a kijárási korlátozásokat eltörlik, új, az eddiginél lazább szabályokat állapítanak meg, de azt kérik, hogy a védekezési intézkedéseket ott is mindenki tartsa tiszteletben.


Kifejtette: május 4-től engedélyezett az éttermek, szállodák és kávézók nyitva tartása a kerthelyiségekben, teraszokon. A strandok, szabadtéri múzeumok kinyithatnak. Szolgáltatások korlátozások nélkül nyújthatók, az amatőr és profi sportban engedélyezik az edzéseket és zártkörű rendezvényeket. Az esküvők, temetések, szentmisék, istentiszteletek a korábbi szabályok betartásával megtarthatók - sorolta.


Donald Tusknak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének bocsánatkérését várja Magyarország, miután az Európai Bizottság az uniós szabályokkal összhangban állónak találta a magyar pandémiás intézkedéseket - közölte. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy Vera Jourová uniós biztos szerdán ismét egyértelművé tette a pandémiás helyzettel kapcsolatos magyar intézkedések összhangban állnak az EU jogszabályaival, kötelező előírásaival és szerződéseivel.A miniszter aggasztónak nevezte, hogy a Fidesz európai pártcsaládjában, az EPP-ben is voltak olyanok, akik hangulatot keltettek Magyarországgal szemben, akik alaptalan, valótlan és sértő állításokat fogalmaztak meg Magyarországról. Különösen szomorú - mondta - , hogy az EPP elnöke is ebbe a körbe tartozott. Hozzátette: az EPP elnöke korábban az EU egyik legmagasabb rangú tisztviselője volt, tőle különösen elvárható, hogy a bizottság döntése után kérjen elnézést.


Szólt arról is, megalapozatlan és kifejezetten szégyenteljes volt az a magatartás, hogy "a magyar baloldal képviselői, a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig" Brüsszelbe rohangáltak, hogy saját országukat feljelentsék. Gulyás Gergely szerint itt van egy újabb pillanat, hogy az ellenzék átgondolja, nem lenne jobb, ha a járvány elleni védekezés időszakában nemzeti egységet hoznának létre.


Közigazgatási egyszerűsítésekről döntött a kormány: az engedély alapján gyakorolható tevékenységek - egyes kivételekkel - mostantól bejelentés után gyakorolhatóak lesznek - jelentette be a miniszter. Gulyás Gergely ismertetése szerint ha valaki bejelenti egy tevékenység megkezdését és a hatóság azt nyolc napon belül nem tiltja meg, akkor a kilencedik naptól szabadon elkezdheti azt gyakorolni. Hozzátette: mintegy két tucat ügycsoport továbbra is engedélyköteles; a részletszabályok hamarosan megismerhetőek lesznek. Elmondta, remélik, hogy az egyszerűsítéssel a koronavírus-járvány időszakában kevesebb lesz a személyes kapcsolattartás, illetve csökken a vállalkozások adminisztrációs terhe. Kifejtette: ma 3000-4000 eljárásfajta van Magyarországon, évente 23 millió engedélyezési eljárást folytatnak le; ez a kormányhivatalok állománya mintegy 84 százalékának, mintegy 29 ezer tisztségviselőnek a közreműködését igényli.


Május 4-től feloldja a kormány a magánegészségügyre vonatkozó korlátozásokat - közölte. Elmondta, a korlátozások feloldása azért is fontos, mert a magánegészségügy hozzá tud járulni a közegészségügyi tehermentesítéséhez. Hozzátette: a közegészségügyi korlátozásokat négy lépésben, különböző időpontokban oldják fel különböző szakrendelésekre vonatkozóan. A részletszabályokat tartalmazó rendelet rövidesen megjelenik - közölte.


Kitért arra, hogy a magyar oktatási rendszer a jelenlegi helyzetben felkészült a hétfőn induló érettségi megtartására, a lehető legkisebb kockázattal lebonyolíthatóak a vizsgák. Elmondta, a vizsgázók több mint 97 százaléka úgy döntött, most érettségizik, a többiek ősszel.


Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy hétfőtől több adatot közölnek: a megbetegedésekre és halálozásokra vonatkozó adatokat külön közlik

Budapestre és azokra a Pest megyei járásokra nézve, ahol fennmaradnak a kijárási korlátozások, továbbá az ország többi területére vonatkozóan.


A miniszter kérdésre válaszolva arról, hogy mit terveznek, ha az erről szóló felhívás ellenére nem lesz elegendő vérplazma, elmondta: jelen pillanatban egy olyan terápiát próbálnak ki a magyar egészségügyben, ami reményeik szerint eredményes lehet. Ezt azonban most még nem lehet egyértelműen kimondani, így a kérdést most még idő előttinek tartja. Az orvosi protokolltól függ, kinél hányszor kell a tesztelést elvégezni, mára jelentős a tartalék tesztekből, így semmi akadálya nincs, hogy ha szükséges, többször is megtegyék ezt - közölte egy másik felvetésre. A kormány döntött arról is, hogy a egészségügyi dolgozóknál a tesztelést felgyorsítják, és mindenkinél elvégzik, aki idősotthonban dolgozik, illetve, aki betegként kórházba bemegy, onnan kijön.


Arról, hogy az otthoni karanténban lévőknél hogyan állapítják meg a gyógyulást, közölte: ezt is minden esetben orvosi protokoll határozza meg. Arra a kérdésre, hogy az idei tanévben újranyithatnak-e még az iskolák, azt mondta: bizonytalanok ebben, a járványügyi helyzettől függ. Most azt lehet mondani, hogy június 2-ig iskolába menni a korábbi szabályok szerint nem kell, és nem is lehet. A gyermekek felügyeletéről gondoskodni kell az iskolákban, ez jelenleg is így van - közölte.


Kérdezték arról is, hogy számítanak-e a közmunkaprogramba új résztvevők bekapcsolódására, terveznek-e költségvetési átcsoportosítást. Gulyás Gergely elmondta: a programban a Belügyminisztérium irányítása mellett volt, hogy 230 ezren vettek részt. Ez a szám 83 ezerre csökkent mostanra, de nyilvánvaló, hogy a válság miatt nőni fog, azt nehéz megjósolni mennyivel - mutatott rá. Ha szükséges, a program bővíthető, a jelenlegi keretek között vízügyi, rendészeti és más közszolgálati munkálatoknál van lehetőség, hogy "értelmes munkát" tudjanak adni - közölte.


A miniszter kifejezte a kormány segítő szándékát az önkormányzatok felé, ugyanakkor megerősítette: a veszélyben a terheket is közösen kell vállalni. A központi költségvetés veszteségei jóval nagyobbak, mint amit az önkormányzatoknak arányosan el kell szenvedniük. A kormány arra készül, hogy az év második felében mindent megtegyen, hogy a gazdaságot is újra tudják indítani, az a cél, ne kevesebb, hanem több beruházás legyen, ez szolgálja a települések fejlesztését is. Ezért azt tervezik, hogy számos beruházással segítik majd a településeket - jelezte.


Remélik, augusztus 20-ra a nemzeti ünnepre lehet programokat csinálni, de erről ma felelősen nyilatkozni nem lehet - tette hozzá egy másik felvetésre. A kreatív-, illetve az élőzenei ipar megsegítéséről azt mondta: részben eddig is nyújtott segítséget a kabinet ennek a szektornak, és a kultúra számtalan más területén is érzik, komoly baj van. A területen elindult civil összefogást üdvözlik, ehhez kormányzati lépések is kapcsolódni fognak - jelezte. A jövő héten lesznek olyan kulturális egyeztetések - vélhetően a miniszterelnök részvételével - amelyeken megpróbálják felmérni a lehetőségeket.


A Karácsony Gergely főpolgármester asztalán lévő, sebességkorlátozást érintő javaslatról azt mondta: a jelenlegi helyzetben mindenféle kapkodás különösen káros. Az ilyen előkészítetlen javaslatoknak az előterjesztése, egy nap alatt javaslattá nyilvánítása, nem túl hasznos. Ha a főpolgármesternek vannak javaslatai a budapesti közlekedésre vonatkozóan, akkor érdemes a közgyűlés frakcióvezetőivel ezt megvitatni, társadalmi egyeztetést folytatni, azt a gyakorlatot követni, amit Karácsony Gergely a saját kampányában ígért. Személyesen erős kétségei vannak, hogy a javaslatban megfogalmazottak a jó irányt képviselik - jegyezte meg.


A déli városkapu projekt jövőjére vonatkozó kérdésre elmondta: ez egy nagyon fontos terve a kormánynak, ami a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának támogatását is élvezi. A fejlesztés Dél-Pesten és Észak-Csepelen az elmúlt évszázad legnagyobb város- rehabilitációja, és Budapest legzöldebb fejlesztése jelenleg. Kitért arra: a beruházás ahhoz is hozzájárul, hogy a felsőoktatási kollégiumi helyzeten is javítsanak.


Az Európai Bíróság főtanácsnokának a röszkei tranzitzónát érintő álláspontjáról elmondta: egyelőre nincs szó az Európai Unió Bíróságának döntéséről. Hozzátette: az eljárás során a főtanácsnoki indítvány egy fontos pont, a végső döntés az esetek nagy többségében megegyezik azzal. Kiemelte: az indítvány ellentétes az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntésével. Magyarország 2015 óta folytat küzdelmet határai védelmének lehetőségéért, és ebben a küzdelemben az uniónak Magyarországot támogatnia kellene, az indítvány azonban ennek teljesen ellentmond. A bíróság kísérlet tesz arra, hogy a hatékony európai határvédelem lehetőségét meghiúsítsa. A magyar kormány úgy gondolja, a tranzitzóna bevált, remélik a bíróság nem a főtanácsnoki indítvány szerint dönt majd - rögzítette. (MTI)

 

Fotó: A kormany.hu által közreadott képen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter online sajtótájékoztatót tart "Kormányinfó - Mit, miért tesz a kormány?" címmel 2020. április 23-án. A miniszter közölte, május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok. MTI/Botár Gergely/kormany.hu


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.