
Gulyás Gergely szerint az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése
A miniszter a kormány előző napi ülésén született döntést részletezve elmondta: nincs korhatár, mindenkire vonatkozik a lehetőség, akinek nincs és nem volt ingatlana, és lakóingatlanban 50 százaléknál nagyobb részesedéssel még nem rendelkezett. A szeptembertől induló programhoz nem kapcsolódik sem házasságkötési, sem gyermekvállalási kötelezettség, de legalább kétéves magyarországi TB-jogviszonnyal kell rendelkezni.
Államilag jelentős kamattámogatással segítik a kölcsönt: a maximálisan felvehető 50 millió forintos hitel a futamidő végéig fix három százalékos kamattal vehető fel maximum 25 évre. Az önrész a lehető legkevesebb, 10 százalékos - ismertette.
Gulyás Gergely elmondta: két árkorlát van, az egyik a száz millió forint, ugyanis nem a luxusingatlanok megvásárlását kívánják segíteni, illetve a négyzetméterár esetében - mind lakás, mind ház esetében - másfél millió forint a határ.
Kitért arra, hogy Magyarországon kifejezetten magas az ingatlantulajdon aránya: a 40 év felettiek nyolcvan százaléka saját tulajdonú ingatlanban él, de a 18-40 év közöttieknél ez az arány csupán 40 százalék. (MTI)
Illusztráció: Pixabay

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.