km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Gulyás: a kormány intézkedései elegendőek lesznek

Gulyás: a kormány intézkedései elegendőek lesznek

A kormány intézkedései elegendőek lesznek ahhoz, hogy fedezzék a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges költségeket, és a lehető leghamarabb újra lehessen indítani a gazdaságot - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

 

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a járványügyi védekezés a költségvetésből komoly forrásokat, az országtól pedig komoly összefogást kíván. A kabinet annak jegyében állította össze a járvány elleni védekezési alapot, hogy az államnak először saját szervein kell kezdenie a takarékoskodást - mondta, majd kifejtette, a legtöbb pénzt, összesen 922 milliárd forintot ezért a tárcáktól vonják el, de emellett a pártoknak és az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk a védekezéshez.


Kiemelte, a védekezésből, illetve a gazdaság újraindításának költségeiből azoknak a szektoroknak is részt kell vállalniuk, amelyek jó időben a gazdaság növekedéséhez járulnak hozzá, és jelentős haszonra tesznek szert. A kormány ezért tartja fontosnak, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok és a bankok is hozzájáruljanak a közös felelősségvállaláshoz - mutatott rá Gulyás Gergely.


A miniszter közölte, a járvány elleni védekezési alapban jelenleg 663 milliárd forint áll rendelkezésre, de ez egy felülről nyitott összeg, mivel az egészségügyi védekezésnek nem lehetnek pénzügyi korlátai. Emellett a gazdaságvédelmi alapban, amely a gazdaság újraindítását szolgálja, 1345 milliárd forint van most - tette hozzá.


Gulyás Gergely különösen fontosnak nevezte, hogy enyhítsenek azokon a bajokon, amelyekkel az emberek most szembesülnek, elsősorban akkor, amikor elveszítik a munkájukat. A munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése ezért a legfontosabb - jelentette ki.


Hangsúlyozta, a hivatalos statisztikák szerint 30 ezerrel nőtt az álláskeresők száma, a helyzet azonban sajnos ennél rosszabb, amit az is mutat, hogy a korábbi több mint 70 ezer üres álláshelyből ma már kevesebb mint 50 ezer van szabadon, április eleje óta pedig naponta több mint négyezren veszítik el az állásukat.


A kormány azt reméli, ha megállítani nem is, de jelentősen mérsékelni tudja ezt a folyamatot, a járvány után pedig nagy számban újra tudja teremteni a munkahelyeket - mondta Gulyás Gergely.


Megerősítette, a jelenlegi nagy nemzeti válsághelyzetben azt várják, hogy valamilyen nemzeti egység, politikai összefogás össze tudjon jönni. A tárcavezető ezért ismételten arra kérte az ellenzéket, hogy ne most próbálják megvívni a pártpolitikai vitákat.


"Tegyük félre a politikai ellentéteket, és mindenki tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a járvány terjedését a lehető legnagyobb mértékben tudjuk megakadályozni" - fogalmazott.


Gulyás Gergely elmondta, a kormány azért csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek nyílt levélben kérték az Európai Bizottság vizsgálatát a tagállamok veszélyhelyzetben hozott intézkedéseiről, hogy kiderüljön: a Magyarország elleni vádaknak semmilyen alapja nincs.


A miniszter aláhúzta, Magyarország az éltanulók között van azokban a kérdésekben, amelyeket a levélírók megfogalmaztak. Példaként említette, hogy az európai parlament zárt be, és nem a magyar parlament, amely törvényeket tárgyal, és ahol számon kérhető a kormány.


Kiemelte, a magyar kabinet azért támogat egy nemzetközi összehasonlító vizsgálatot, mert abból kiderül majd, hogy a magyar alkotmányos intézmények működnek. "Az Országgyűlés működése az alkotmány szerint nem korlátozható ebben az időszakban sem, az Alkotmánybíróság működése szintén folyamatos kell, hogy legyen, rendes országgyűlési választásokat és önkormányzati választásokat nem lehet elhalasztani" - sorolta Gulyás Gergely, aki kitért arra is, elegük van a kettős mércéből. (MTI)

 

Fotó: A kormany.hu által közreadott képen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő online sajtótájékoztatót tart "Kormányinfó - Mit, miért tesz a kormány?" címmel 2020. április 4-én. MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.