km/óra
  2023.12.11., hétfő  •  Árpád napja
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Gulyás: 23 milliárdot kapnak az önkormányzatok

Gulyás: 23 milliárdot kapnak az önkormányzatok

Az önkormányzatok kieső bevételének egy részét kompenzálja az állam. Több mint 100 milliárd forinttól estek el, ebből most 23 milliárd kerül vissza hozzájuk. Gulyás Gergely szerint nincs politikai motiváció a döntés mögött, olvasható az index.hu-n.

 

Mint írják, az önkormányzatok támogatásáról is döntött a kormány – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy korábban jelentős adócsökkentést hajtottak végre a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adójának maximálásával. Ezzel 150 milliárd forint maradt a cégeknél, viszont az önkormányzatoknál ez kiesést jelentett – a miniszter szerint ezért tárgyaltak velük.


Gulyás bejelentette, hogy a kormány arányos és méltányos módon összesen 23 milliárd forint támogatásról döntött: a 25 ezer fő alatti települések automatikusan kapják majd a támogatást, míg a nagyobb településekkel külön egyeztetnek. A 23 milliárdból 1,7 milliárd forinttal az egyes településeken bölcsődék, oktatási és kulturális intézmények megújulásához, megépítéséhez járul hozzá a kormány.


A tárcavezető elmondta, hogy nincs politikai motivációja a döntésnek, a bevételek, az önkormányzati költségvetési helyzet és a megtakarítás mértéke alapján három kategóriát határoztak meg:

 

  • a leggazdagabbaknak fejlesztési támogatást igen, de működési támogatást nem adnak;
  • a második kategóriánál fő szabály szerint a kieső iparűzésiadó-bevétel 75 százalékát megtérítik,
  • a harmadik, legszegényebb településeknél ez az arány már 100 százalék.

 


 

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.
Elindult Rudolf, a Mikulás-busz Szombathelyen
Az idei év nagy meglepetése, a feldíszített busz december 5-én, napnyugta után gördült ki először a kocsiszínből, és egészen december 26-ig közlekedik majd naponta a szombathelyi utakon. Na de nem ám mindig ugyanazon a vonalon, hanem gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhat, így a karácsony előtti időszakban minden buszozó utazhat majd Rudolffal.