km/óra
  2025.03.20., csütörtök  •  Klaudia napja
Globális kihívások - lokális válaszok: könyvben foglalták össze a járvány hatásait

Globális kihívások - lokális válaszok: könyvben foglalták össze a járvány hatásait

A koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásairól jelentetett meg könyvet a Savaria University Press - egyelőre digitális formában. A Globális kihívások - lokális válaszok című kiadványt a Társadalomtudományi Kar Savaria Gazdálkodástudományi tanszékének oktatója, Kovács László szerkesztette, és több mint 40 kutató tanulmánya olvasható benne.

 

Milyen hatással volt a vírus a turizmusra, a mezőgazdasági vállalkozások tevékenységére vagy a fiatalok külföldi munkavállalási terveire? - Egyebek mellett ezekre a gazdasági életet érintő kérdésekre is keresték a választ az egyetemi kiadvány szerzői. De a tanulmányok foglalkoznak azzal is, hogyan reagált a társadalom az új helyzetre, miként írta át vásárlási és kommunikációs szokásainkat a járvány, és hogyan változtak meg a felsőoktatásban résztvevők mindennapjai. A szerzők egy része tudományos elemzést írt, mások 2020 első felében szerzett tapasztalataikat és a saját területükön megvalósult gyakorlatokat tárták az olvasó elé, míg a könyv végén személyes reflexiók kaptak helyet. 


A veszélyhelyzet megnövelte a társadalmi részvételt - erre a következtetésre jutott Horváth Zoltán, aki az önkéntességről írt tanulmányt. Iskolai végzettség, nem és korosztály szerint is vizsgálta, kik jelentkeztek a szombathelyi önkormányzat által meghirdetett feladatokra. Az Agora Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója az SZTV érdeklődésére elmondta, érdekes módon a legfiatalabbak, tehát a középiskolás korosztály nem mozdult meg a felhívásra. Viszont a felnőtt korú aktív lakosságból a 20-as, 30-as, 40-es, sőt az 50-es korosztályból is egyelőre arányban jelentkeztek erre a programra. 


Külön fejezetet szentel a kötet annak a témának, hogy hogyan változtatta meg a járvány a nyelvhasználatot, valamint a közösségi média szerepét, és több tanulmány is foglalkozik a felsőoktatást érő kihívásokkal. Az ELTE Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék oktatói egyebek mellett a távoktatásban alkalmazható kooperatív módszerekről írták le tapasztalataikat. Székely Klára egyetemi adjunktus hozzátette, most megint előjöttek a kisebb csoportokban való együttműködések, az olyan tanulóegységek, körök, amelyek régóta nincsenek jelen a felsőoktatásban. Ezeknek az elmúlt egy-két évtizedben nem volt igazán reneszánszuk. A tapasztalat szerint a hallgatók hihetetlenül élvezik a személyre szabott feladatokat. 


A kötet szerzői, akik között nemcsak szombathelyi, de budapesti és pécsi oktatók és hallgatók, valamint ausztriai kutatók is vannak - még ebben az évben egy újabb könyv megjelentetését tervezik, a járvány második hullámának tapasztalatai alapján.

 

A kötet itt található.

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Íme a március 15-i szombathelyi programok
Már pénteken megkezdődtek Szombathelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések, délelőtt a Batthyány-szobornál koszorúztak a város és vármegye vezetői, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget.