km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Ginával kereskedtek, hogy letudják a tartozásaikat, most börtönbe kerülhetnek

Ginával kereskedtek, hogy letudják a tartozásaikat, most börtönbe kerülhetnek

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz két férfival szemben, akik jelentős mennyiségben kereskedtek ginával – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint egy 42 és egy 40 éves férfi részben megélhetésük biztosítása és az általuk felhalmozott tartozások kiegyenlítése, részben saját kábítószer-fogyasztásuk finanszírozása érdekében 2022 őszétől egy VII. kerületi lakásban GBL-ből, elterjedtebben gina nevű kábítószerből halmoztak fel készletet.

Az elkövetők fiolákba kimérve személyes találkozók alkalmával árulták, de közben rendszeresen fogyasztották is a drogot – tették hozzá.

A fővárosi nyomozók azonosították a kereskedőket, és 2023. március 10-én rajtuk ütöttek, a lakásban az értékesítéshez szükséges eszközöket, köztük üvegcséket, a kábítószer fogyasztáshoz használt szívószálakat foglaltak le, valamint több mint 900 000 forintot és valutát is.

A vádlottak által értékesítés céljából megszerzett és tartott kábítószer tiszta hatóanyagtartalma 39-szeresen meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

A Fővárosi Főügyészség a két – korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló – férfit jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolta meg vádiratában, és velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását indítványozta – áll a közleményben.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.