km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Gazdaságélénkítő pályázatokat sürget a Magyar Mérnöki Kamara

Gazdaságélénkítő pályázatokat sürget a Magyar Mérnöki Kamara

Gazdaságélénkítő pályázatok, korszerűsítési és fejlesztési programok kiírását kezdeményezi a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) az építésgazdaság fellendítésére.

 

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) több javaslatot készített a kormányzatnak, ezekben egyebek mellett azt indítványozzák, hogy a támogatások egyik részére az innovatív tervezési technológiák használatának elterjesztése érdekében mikrovállalkozó mérnökök is pályázhatnának. A pályázati támogatások másik részét - részben közvetlenül a lakosságnak szóló pályázatokon keresztül - családi házak és kisebb társasházak, iskolák, egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítéséhez lehetne igénybe venni.
    

A tervezőirodák korszerűsítését - eszközbeszerzését és képzését - támogató pályázatokra van szükség, az innováció ugyanis a versenyképesség és a mérnöki munka exportjának legalapvetőbb feltétele. A pályázatok kiírásánál figyelembe kell venni az adottságokat: azt, hogy a hazai tervezők túlnyomórészt mikrovállalkozásban, kisebb része kis- és középvállalkozásokban végzi munkáját, ezért Nagy Gyula, az MMK elnöke azt tartaná jó megoldásnak, ha nem lenne alsó létszámhatár a kiírásban.
    

"Javasoljuk a tervezővállalkozások részére elkülönítetten pályázati keret kiírását" - tette hozzá a közlemény szerint. A kormányzatnak küldött javaslat indoklásában kifejtették, a következő évtizedekben használt építmények minősége, élhetősége, energiahatékony üzemeltetése és hosszútávú fenntarthatósága alapvetően a tervezők munkáján múlik. A jól képzett, nagyrészt mikrovállalkozásban dolgozó mérnökök tudásukat akkor tudják hatékonyan kihasználni, ha ugyanolyan korszerű eszközökkel rendelkezhetnek, mint a nagyobb tervezőirodánál dolgozó társaik.
    

Hangsúlyozták azt is, az építőipar támogatására nemrég kiírt pályázatok nagyon fontosak, de ezeken a tervező mikrovállalkozások nem indulhatnak, mert a legújabb Ginop és Vekop pályázatok is magasabb, 5 fős létszámküszöböt írnak elő.
    

A járvány építőiparra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése érdekében a mérnöki kamara az intézményi felújítások ösztönző támogatását és a lakossági felújítások támogatását is javasolja. Megjegyzik, hogy a járvány hatásaként csökkenni látszik az új lakások építése és vásárlása iránti igény, ami a felújítások, bővítések felé tereli a lakossági igényeket.

 

Ezek gyakran összekapcsolódnak energetikai megtakarítási szándékokkal, belső épületgépészeti és elektrotechnikai felújításokkal. A Magyar Mérnöki Kamara álláspontja, hogy mindenképpen célszerű mielőbb újraindítani és megerősíteni azokat az állami programokat, amelyek a lakosság energiamegtakarítási célú lakás- és épületfelújításait támogatják. A pályázatok egyszerre több, fontos célt szolgálnának: segítenék a hosszútávú, környezetvédelmi szempontból is fontos energiamegtakarítási célok érvényesülését a családi házak körében is, egyúttal munkát biztosítanának a helyi, tervező és építő kis-és középvállalkozásoknak - hangsúlyozta az MMK. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.