Gazdag Erzsi kiteljesedő gazdagsága

Ha valakiről harmincöt évvel a halála után derül ki, hogy alkotó létének egy – bár igen fontos – szeletét ismertük csak ez idáig, ám énjének másik, szintúgy fajsúlyos fele legalább ugyanolyan egyetemes érték: szíven üt a felfedezés.

Ha belekukkantunk a Wikipédiába, azt olvashatjuk: Gazdag Erzsi ifjúsági író és költő. Ez (részint) igaz is. Ki ne ismerné gyermekverseit? „Egy kis malac, röf-röf-röf, / Trombitálgat töf-töf-töf…” „Árkot ugrott a szúnyog, / kitörött a lába / Szaladtak a szúnyogok / a szúnyogpatikába…” „Itt a farsang, áll a bál, / keringőzik a kanál…” „Jertek velem a mezőre, / ürgét öntünk egy-kettőre…” „Hull a hó, hull a hó, / Mesebeli álom…” Nem akárki zenésítette meg őket: Kodály Zoltán (1882-1967; háromszoros Kossuth-díjas).

A szombathelyi születésű Weöres Sándorhoz (1913-1989; jövőre őt ünnepeljük születésének 100. évfordulóján!) fiatalkori barátság fűzte Gazdag Erzsit. Csupán vázlatosan: a fővárosban lányanyaként szülte őt Sebesi Mária, aki tizenkét naposan(!) adta oda – az akkor még Sebesi Erzsit – a sárvári nagymamának, Gazdag Erzsébetnek. Utóbb miatta vette fel a Gazdag nevet. (Jóllehet a személyi igazolványában mindvégig megmaradt Sebesinek.) Visszakanyarodva Weöres Sándorhoz: Gazdag Erzsit ő hozta össze Kodály Zoltánnal.  Még pedig úgy, hogy elküldte neki Erzsi első verseskötetét (Üvegcsengő, 1938; Szombathely, a Vasi Szemle kiadása). Gyümölcsöző együttműködés vette kezdetét. Másrészt Weöres Sándor kritikát írt erről a bizonyos bemutatkozó kötetről. Korszakos folyóiratban: a Nyugatban. „Csakugyan üvegcsengő ez a könyv, és szerzője csakugyan gazdag. Meglepő és talán példátlan, hogy egy költőnő mindjárt az első verseskötetében ekkora stiláris és tartalmi változatossággal jelentkezzék… A gyermekverseket egységbe fűzi a közös hangulat, a felnőtt-versek sokféle árnyalatúak. Egyszerű eszközökkel igen nagyfokú szuggesztivitást ér el…” Igen ám, de a mi jó Weöres Sándorunk odabiggyeszt még valamit. Barátság ide vagy oda. Vagy éppen ezért: miért is hallgatná el az érzéseit? „Nem mindegyik felnőtt-verse szép, ízlése még néha bizonytalan.” Gazdag Erzsi számára ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy a következő majd’ fél évszázadban ne publikáljon több, felnőtteknek szánt költeményt. Szó nincs arról, hogy ne írt volna ilyeneket (is), csakhogy ezek java az asztalfiókjában landolt. Egészen az 1980-as évek derekáig, élete alkonyáig. 1987 januárjában így vall Fodor Ákosnak (1929-1997; Kossuth-díjas költő): „Az ország másféltucatnyi gyermekkönyvem után csak mint gyermekversírót ismer”, s felkéri pályatársát, írjon előszót Az utolsó szó jogán című, saját maga válogatta gyűjteményes kötetéhez. Fodor Ákos természetesen teljesíti a költőnő óhaját. Megírja 1987. február 19-én. De az előszó egyben nekrológ is, hiszen Gazdag Erzsi néni, akit Savariában majd’ mindenki így ismert, szólított, s akit annyira szerettünk – és akit, lám-lám, felében-harmadában ismer(het)tünk csak –, 1987. február 7-én örökre behunyta a szemét. Nem vehette kézbe a kötetet, ami a 75. születésnapján (’87. november 14-én) látott napvilágot Gergely Graf Ernő gondozásában. S tegyük hozzá, háromezer példányban. Ami verseskönyvnél egyáltalán nem kevés, ám – csuda tudja, miért – mégsem vált közkinccsé.  

De most megtört az a bizonyos jég. Merklin Tímea újságíró, aki Gazdag Erzsiről több kiváló könyvet írt (egyik-másik cikkünk forrása is), a nyáron vetette fel a Rózsabors Műhely tagjainak, Nagy Kriszta énekesnek és Dala József gitárosnak, mi lenne, ha a költőnő születésének 110. évfordulója alkalmából megzenésítenének s előadnának verseket Az utolsó szó jogán című kötetből. S így is lett! Az ünnepi (emlék)koncertnek örömmel adott helyet a Berzsenyi Könyvtár, melynek igazgatója, dr. Baráthné Molnár Mónika Gazdag Erzsi A csönd hangja című verséből idézett: „A csöndnek mennyi hangja van! / A csönd hangja határtalan! / Ha feltárod, a belsejét / millió hang feszíti szét.” Nagy Kriszta és Dala József érzőn-érzékenyen villantotta fel Gazdag Erzsi – előlünk eddig rejtőzködő – világát, Németh Gyöngyi néhány (szinte ismeretlen) versét olvasta föl. „Ne készíts fészket / a madárnak, / Megrakja fészkét / önmagának. / Ne vezess látót / igaz útra, / ne licitálj rá / a hazugra! / Tükörbe nézz, / s ha arcod látod, / magadhoz lesz-e / bátorságod?” „Ne mondjátok, hogy jó vagyok; / ne csúfoljatok engem. / Ne mondjátok, hogy rossz vagyok, / oldozzatok fel engem.”

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint