km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Futsal: Több Haladás-játékosra sem számíthat Turzó József a közelgő kazahok elleni EB-selejtező előtt

Futsal: Több Haladás-játékosra sem számíthat Turzó József a közelgő kazahok elleni EB-selejtező előtt

Koronavírus miatt több meghatározó játékos sem utazhat el a válogatottal Kazahsztánba, ahol a nemzeti együttes szerdán kora délután lép pályára.

 

Jövő héten szerdán, december 9-én megkezdi szereplését a magyar futsal-válogatott az EB-selejtezők következő szakaszában. A nemzeti csapat első ellenfele a bombaerős kazah válogatott lesz, az együttes Nur-Szultánban lép pályára. Turzó József együttese Kazahsztánon kívül Fehéroroszországgal, valamit Izraellel került egy csoportba. Ahhoz, hogy a válogatott kijuthasson a 2022-es, hollandiai kontinensviadalra, az első két hely valamelyikén kell végezni a csoportküzdelmek során. 

 

A csapat tegnap találkozott, hogy megkezdje a felkészülést a találkozóra, hétfőn pedig útra kel a mérkőzés helyszínére. Az összecsapásra magyar idő szerint szerdán 14 óra 30 perckor kerül sor. Sajnos, ahogyan azt elmúlt hetekben, hónapokban megszokhattuk, a koronavírus ezúttal is erősen átírta a forgatókönyvet és felforgatta a magyar válogatott keretét. A futsalhungary.hu ugyanis arról számolt be, hogy pozitív teszteredmény, valamint kontakt miatt Dróth Zoltánnak, Vas Ádámnak, valamint Hajmási Milánnak el kellett hagynia a válogatott edzőtáborát, így ők biztosan nem segíthetik a csapatot a következő találkozón.

 

A magyar válogatott kerete:

 

Kapusok:

Alasztics Marcell (Haladás)
Sásdi Bálint (Veszprém)

Mezőnyjátékosok:

Dávid Richárd (Haladás)
Horváth Szabolcs (FTC)
Pál Patrik (Veszprém)
Rutai Balázs (Veszprém)
Siska Gergő (DEAC)
Szentes-Bíró Tamás (DEAC)
Szeghy Szabolcs (Dunaújváros)
Tatai József (Veszprém)
Faragó Lajos (DEAC)
 

A következő játékosok 6-án esnek majd át teszten, és amennyiben negatív lesz az eredményük, akkor közülük egészül ki az utazó keret.

Horváth Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Tóth Attila (DEAC)
Horváth Benedek (Dunaújváros)
Rábold Richárd (FTC)
Mezei Dávid (MVFC Berettyóújfalu)
Varsányi Áron (Újpest FC)

 

Fotó: futsalhungary.hu

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.