km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Futsal Magyar Kupa: simán jutott döntőbe a Haladás, a Berettyóújfalu lesz az ellenfél a holnapi fináléban

Futsal Magyar Kupa: simán jutott döntőbe a Haladás, a Berettyóújfalu lesz az ellenfél a holnapi fináléban

A nőknél Astra-Szekszárd döntőt rendeznek. A férfiaknál a másik elődöntőben az Érd közel volt a csodához, de a végén érvényesült a papírforma és a Berettyóújfalu jutott a döntőbe.

 

Szombaton délelőtt megkezdődtek a Futsal Magyar Kupa küzdelmei Szombathelyen, az Aréna Savariában. A Final Four két napon át tart, a mai nap az elődöntőket rendezték a nőknél és a férfiaknál is, holnap pedig a döntőkre kerül sor. 

 

A női elődöntőkkel kezdődött a program, elsőként az Astra és a Tolna együttese csapott össze egymással. A fordulatos mérkőzésen a Tolna szerezte meg a vezetést, majd Nagy Anett és Mátyás Noémi révén fordított az Astra. Csapó Orsolyának köszönhetően még egyenlített a Tolna, de az Astra további három góljára már későn érkezett a szépítés, így 5-3 arányban a fővárosiak jutottak elsőként a döntőbe. 

A második elődöntőt a Szekszárd és a Budaörs együttese vívta egymással. A gól nélküli első félidő után gyorsan kétgólos előnyre tett szert a budaörsi együttes, sokáig úgy is nézett ki, hogy ők lesznek a finálé másik résztvevői, ám jött a korábbi Viktória-játékos, Megyeri Boglárka és egymaga 2-2-re módosította az eredményt, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban két szekszárdi találat is született, a Budaörs pedig nem tudott ezekre válaszolni, így 4-2-es győzelmével a Szekszárd jutott másodikként a döntőbe. 

 

A szurkolók által leginkább várt mérkőzéssel folytatódtak a küzdelmek, következett az első elődöntő a férfiaknál, méghozzá a Haladás VSE és a Veszprém részvételével. Mindkét csapat óvatosan kezdte a találkozót, a biztonságra törekedtek az együttesek. Egészen a második percig ebben a mederben folyt a találkozó, amikor a kiváló formában játszó Hajmási Milán lőtte ki a bal alsó sarkot Dávid Richárd passza után. A bekapott gól után kezdeményezőbben kellett fellépnie a Veszprémnek, adódtak is lehetőségeik, a legnagyobb Tatai József előtt, aki azonban közvetlen közelről kapu fölé lőtte a labdát. A játékrész második felében megélénkült a játék, mindkét csapat rendkívül veszélyesen játszott, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, Spandler és Alasztics azonban jól állták a sarat. Egy veszprémi labdavesztés után Dávid hozta helyzetbe Vas Ádámot, Spandler azonban bravúrral védett ismét. A 15. percben aztán érkezett a második Haladás-találat: ezúttal Hajmási - Dávid Richárd volt a sorrend, utóbbi pedig egy nagyon pontos lövéssel lőtt a kapu jobb oldalába, ezzel már kétgólos volt a szombathelyi előny. Mindkét csapat szerezhetett volna újabb gólt, gólokat a szünet előtt, de a Tatai fejesénél a kapufa szólt közbe, Abreu Madson helyzeténél pedig Spandler zárta jól a szöget. 

A vezetés ellenére sem állt vissza a Hali, sokkal aktívabban kezdték a második félidőt Juanra tanítványai. A mezőnyfölény a 23. percben ismét góllá érett, Vas Ádám talált a kapuba, az eredmény pedig 3-0-volt a házigazda zöld-fehéreknek. Sorra következtek az újabb hazai helyzetek, Simic egymaga akár 3 gólt is szerezhetett volna rövid idő leforgás alatt. A Veszprém átáltt 5 a 4 elleni játékra, veszélyesebbek is voltak ezekben a percekben, de jól védekezett a Haladás, így komoly helyzetekig nem jutottak el Tatai Józsefék. Egy veszprémi labdavesztés után aztán Martinez emelésével minden lényegi kérdés eldőlt, a vendégek büntetőből sem tudtak betalálni, a Haladás így simán, különösebb erőfeszítések nélkül, a végén már kulcsjátékosait pihentetve 4-0-ra legyőzte a Veszprém gárdáját és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. 

 

A második elődöntő a várakozásokkal ellentétben már nagyobb izgalmakat hozott. A másodosztályú Érd gárdája csapott össze az NBI tabelláját vezető Berettyóújfalu csapatával. A narancsmezesek bátran kezdték a mérkőzést, 2. percben Gáspár Tibor révén pedig a vezetést is megszerezték. Alig telt el pár másodperc, de már 1-1-et mutatott az eredményjelző, Harmati Tamás révén ugyanis egyenlíteni tudott a Berettyó. A meddő mezőfölényben játszó feketemezesek nem tudták kihasználni a helyzeteiket, ez pedig megbosszúlta magát: a 16. percben ismét előnybe került az Érd, egy felívelés után Horváth Tamás fejelt a kapuba. 

A második játékrészben is jól tartotta magát az érdi csapat, Bozsoki kiállítása azonban megtörte őket, a Berettyó pedig ezt ki is használta és villámgyorsan megfordította a mérkőzést három gyors gólt szerezve és 2-4-re módosította az állást. Kertész Bence gólja visszaadta a reményt az Érdnek, de Gál és Sidnei gólja végleg eldöntötte a találkozót és 3-6 arányban győzni tudott a Berettyóújfalu, így ők lesznek a Haladás ellenfele a holnapi fináléban. 

 

A vasárnapi program 11 órakor kezdődik a női fináléval, a férfiak döntője 14 óra 30 perckor kezdődik, melyet az M4 sport csatornája élőben közvetít. 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.