
Fővárosi Törvényszék: saját meggyőződése szerint döntött a bíró a lúgos orvos feltételes szabadságra bocsátásáról
A tájékoztatás szerint az ügyben az előre megismerhető, nyilvánosan közzétett ügyelosztási rend alapján eljáró büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátásról szóló végzésében elrendelte az elítélt pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályként előírta neki, hogy az általa elkövetett bűncselekmények sértettjével sem személyesen, sem pedig harmadik személy „igénybevételével” nem léphet kapcsolatba, továbbá a sértett személyét sértő, őt lejárató tartalmakat sem tehet közzé.
Az elítéltet arra is kötelezte a bíróság, hogy a sértett lakásától és munkahelyétől tartsa távol magát, utolsó magatartási szabályként pedig azt rögzítette, hogy az elítélt a feltételes szabadság tartama alatt nem utazhat külföldre – ismertették.
A törvényszék közleményében fontos tényként hangsúlyozta, hogy a pártfogó felügyelet elrendelésére és a speciális magatartási szabályok előírására kizárólag feltételes szabadságra bocsátás esetén van lehetőség, hozzáfűzve, hogy abban az esetben, ha az elítélt a szabadságvesztésének maradéktalan kitöltését követően szabadul, nincs mód az illető bármiféle nyomon követésére.
A büntetés-végrehajtási bírák a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatban induló eljárásokban többi között az elkövetett bűncselekmény, a kiszabott büntetés és az abból hátralévő rész, az elítélt személyiségét leíró szakvélemények, illetve az elítélt büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartásának együttes mérlegelését követően hozzák meg döntésüket – hangsúlyozta közleményében a törvényszék.
A „lúgos orvos” ügyében eljáró bíró is a rendelkezésére álló adatok együttes mérlegelését követően, kizárólag a vonatkozó jogszabályok alapján és saját belső meggyőződése szerint hozott döntést a feltételes szabadságra bocsátás ügyében – tudatták, hozzátéve, hogy a döntés nem jogerős.
A „lúgos orvosra” 2018-ban a Kúria harmadfokon 11 év szabadságvesztést szabott ki jogerősen életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt, valamint örökre eltiltotta hivatása gyakorlásától.
Az eljárás adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013-ban volt szeretőjének lakására ment, megkötözte a nőt, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette és maró anyagot öntött az altestére, ami másod- és harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott. A sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.
A közlemény nem sokkal azután jelent meg, hogy az aHang petícióban kérte a Fővárosi Törvényszéktől: ne bocsátsa feltételes szabadságra a lúgos orvost. Fél nap alatt 7 ezernél is több ember csatlakozott a tiltakozáshoz.
Fotó: aHang

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.