km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Szeptember első hétvégéjén a gasztronómiáé volt a főszerep

Szeptember első hétvégéjén a gasztronómiáé volt a főszerep

Péntektől vasárnapig spanyol, amerikai, görög street food-ot is kóstolhattunk a szombathelyi Fő téren.

A Food Truck Show az ország olyan mozgó étterme, ami egy időben és egy helyen mutat be minőségi ételeket és italokat kínáló vendéglátó járműveket. A kocsik önálló rendezvényként járják az országot, és egyedülálló gasztronómiai élményt szállítanak a nagyobb városokba, szeptember első hétvégéjén Szombathelyre. Városunkba idén tizennégy mozgó étterem érkezett.

 

A kocsikat félkör alakban, egymáshoz közel állították fel, így az érdeklődők többféle kiállító ételét is meg tudták kóstolni. Akik édesre vágytak, azok a Levendula Fagyi tartósítószerektől, adalékanyagoktól, színezőktől, ízfokozóktól mentes fagylaltjait kóstolhatták meg. A közönség körében különösen népszerű volt a mentás málna és a levendulás étcsoki párosítása. A vegánok sem maradtak desszert nélkül, ők a spanyolok híres fánkját, a churrost próbálhatták ki. A forró olajban kisütött, fahéjba forgatott fánkot nutellával, karamellel, katalán krémmel és eperrel is fogyaszthatták. Az ételallergiások sem maradtak éhesen, a Lili's Trucknál rájuk is gondoltak. Itt teljes mértékben glutén- és laktózmentes alapanyagokból készített hamburgereket, doszkákat, palacsintákat árultak.

 

A főváros egyik legjobb, halakat és más tengeri herkentyűket árusító gyorsétterme, a Nemo Fish&Chips nevéhez méltón az angolok kedvenc street foodját, fish&chips-et (sült halat és sült krumplit) árult. A húsok szerelmesei a Merakinál autentikus görög gyros-t, a The Grilled Piggy-nél sült malachúst, a Che Che burgernél hamburgereket kóstolhattak. A főváros egyik leghíresebb BBQ-ételeket kínáló étterme, a Smokey Monkies BBQ sem hazudtolta meg magát, smokerban készített füstös, kellemesen zsíros húsokat. A Black Balkán pedig kemencés lepényben árult plejskavica húspogácsát csevappal, ajvárral és friss zöldségekkel.

 

A mozgó éttermek a környzettudatosságra is odafigyeltek, kiváltképp azért, mert a street food-osok maguk is tudják, hogy a gyorsételek csomagolásából nagyon sok szemét gyűlhet össze. A Food Truck Show teljes mértékben műanyagmentes volt: az étkészlet fából, a csomagolás kartonból, a poharak lebomló PLA-ból készültek. A szemetet szelektíven gyűjtötték, és az elszállításukról a Megújuló Akciócsoport és a Zöld Övezet Társulás gondoskodott.

 

Az idei Food Truck Shownak az idő is kedvezett, a rendezvényre kilátogatók kellemes őszi fényekben gyönyörködve tudták végigkóstolni különböző nemzetek laktató és ínycsiklandó fogásait.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.