km/óra
  2021.10.24., vasárnap  •  Salamon napja
Fontos egészségpolitikai döntést hozott az Európai Parlament

Fontos egészségpolitikai döntést hozott az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) elfogadta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hatáskörének kiterjesztésére irányuló javaslatot, az uniós betegségmegelőzési és járványügyi rendszer megerősítésére – közölte az uniós parlament csütörtökön.

Az MTI beszámolója szerint az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 598 szavazattal, 84 ellenében és 13 tartózkodás mellett elfogadott javaslatukban a képviselők fontosnak tartották, hogy az uniós tagállamok nemzeti készültségi és reagálási terveket dolgozzanak ki, valamint naprakész, összehasonlítható és jó minőségű járványügyi adatokkal szolgáljanak.

A képviselők emellett biztosítani kívánják, hogy az ECDC megbízatása a fertőző betegségeken túl a legfontosabb nem fertőző betegségekre is kiterjedjen, például a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, a légzőszervi betegségekre, a rákra, a cukorbetegségre és a mentális betegségekre.

A javaslatban kitértek arra is, hogy az unió a jövőben miként előzhetné meg a határokon át terjedő egészségügyi válságok kialakulását, és hogyan készülhetne fel jobban rájuk. A koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy a tagállamoknak, különösen a határ menti régióknak hatékonyabban kell együttműködniük – hangsúlyozták.

Az EP ezenkívül az uniós közbeszerzések eljárásainak egyértelműsítését és átláthatóságának javítását is szorgalmazta. Az uniós parlament tárgyalói a tagállamok képviselőivel kezdenek tárgyalásokban a vonatkozó jogszabályok végső formájáról. 

Az európai egészségügyi unió kiépítésének részeként az Európai Bizottság 2020. november 11-én új egészségbiztonsági keretre tett javaslatot a koronavírus elleni küzdelem tapasztalatai alapján. E csomag részét képezi a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyekről szóló rendelettervezet és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ hatáskörének kiterjesztéséről szóló javaslat.

kapcsolódó cikkek
A jogállamiság védelme küzdelem az unió eredményességéért
A jogállamiság védelme küzdelem az unió eredményességéért
A jogállamiság védelme nemcsak nemes cél, hanem egyúttal kemény munka és folyamatos küzdelem is annak érdekében, hogy az Európai Unió még eredményesebb legyen – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az unió helyzetét értékelő éves beszédében szerdán.
EU: kinyitnák a kapukat a diplomás bevándorlók előtt
EU: kinyitnák a kapukat a diplomás bevándorlók előtt
Az új szabályok könnyítik a bevándorlást és a családegyesítést is a magasan képzett unión kívüli dolgozók számára. A döntés életbe lépéséhez még az Európai Unió Tanácsának áldása is szükséges.
címkék

Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ruha nélkül vezetett a kamion elé hajtó sofőr, halottat találtak a férfi lakóhelyén
Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés egy délelőtt felfedezett Veszprém megyei haláleset és a reggeli, nemeskeresztúri halálos közlekedési baleset között, de az eset furcsaságai miatt valószínűsíthető, hogy nem véletlen egybeesésről van szó.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Torony: „a plébánosnak az egységet kell képviselnie”
Haller László augusztus 1-től vezeti a toronyi plébániát – elődje, dr. Perger Gyula Kőszegre távozott. Az 55 esztendős pappal, aki nem mellesleg nyugalmazott honvéd őrnagy – a Jóistenhez vezető útjáról, a pristinai kiküldetésről, humorról, és egy XXI. századi plébános küldetéséről is beszélgettünk.
Hétfőtől lezárják a szőlősi átjárót
Lezárják jövő hétfő (október 25.) reggel fél kilenctől kedd este nyolcig (október 26.) a Rumi úton található szőlősi vasúti átjárót pályakarbantartási munkálatok miatt, közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.
legfrissebbek
Hayden Christensen visszatér a Star Wars világába
Hayden Christensen egy Ahsoka-sorozattal tér vissza a Csillagok háborúja világába - értesült a The Hollywood Reporter.
Meleg idő várható a jövő héten
Hajnalonként még mínuszokra is számítani kell a jövő héten, de erősödik a nappali felmelegedés: jövő vasárnap néhol akár 20 fok is lehet.
A legszigorúbb karanténra készülnek a szomszédban
Ukrajna vörös zónában, azaz a legszigorúbb korlátozások között ünnepelheti majd az újévet, legalábbis ezt jósolta egy járványügyi szakértő.
Megkönnyíti a bringások dolgát a MÁV
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a hétfőn kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start.
Rusvai: csökken a fertőzöttek átlagéletkora
Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 műsorában.