km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Fogadóóra: példátlan a Herény-Kámon városrész közösségszervező ereje

Fogadóóra: példátlan a Herény-Kámon városrész közösségszervező ereje

Sorozatunkban a város képviselőivel készült interjúból idézünk, ami a Szombathelyi Televízió új műsorában, a Fogadóórában volt látható. Koczka Tibor alpolgármester, az 1. számú választókerület képviselője a Herény-Kámon városrész közösségéről, az ott zajló munkáról és jövőbeli tervekről számolt be.

„Egy település, egy településrész büszke lehet az épületeire, a múltjára, de nagy tiszteletben kell tartani azokat is, akik alkottak azon a területen” – hangsúlyozta Koczka Tibor, Szombathely 1. számú választókörzetének képviselője, amikor a Herény-Kámon városrész jelentőségéről beszélt a Szombathelyi Televízió új közéleti műsorában, a Fogadóórában. Az alpolgármester megemlítette többek között a Gothard fivéreket, Saághy Istvánt és Holper Ambrust is. „Az ő munkásságuk járult hozzá, hogy a herényiek, kámoniak ezrei tanulhatták meg a kertészkedést. Ezek mind meghatározták, hogy 17 évvel ezelőtt létrejöjjön a Herényi virágút, ami szombathely egyik legrangosabb eseményévé nőtte ki magát a karnevál után” – mondta Koczka Tibor.

 

Összetart a közösség

 

A képviselő felidézte, hogy amikor képviselő lett és nagyobb rálátása lett a rendezvényre, arra kérte a szervezőket, hogy inkább a kertészeti-szakmai vonal legyen a fő szempont. Ezután végül sikerült elérni 17 év alatt, hogy egyre több kertészet mutatkozhat be a virágúton, ebben is sokat fejlődött az esemény és a körzet is. Koczka Tibor szerint sokat tesz a városrészért a Herényi Kulturális- és Sportegyesület is, ők is segítenek összefogni a helyieket és megszervezni a nívós programokat, ahogy a virágutat is. „Ennek közösségszervező ereje is van, a herényiek aktívan részt vesznek benne és évente várják az eseményt. Ezen kívül is vannak programjaink, hétről hétre vannak kiállítások, Nyugdíjas kör és a Herényi nótakör is sokat tesz azért, hogy élhető legyen ez a városrész. Nem utolsó sorban a Gothard Jenő Általános Iskola is folyamatos résztvevője és részese a herényi programoknak” – emelte ki a képviselő.

 

Egyre népszerűbb a kertvárosi iskola

 

Koczka Tibor elmondása szerint az elmúlt időszakban sikeresen megerősítették az oktatási-nevelési intézményeket, például a Gothard iskola igazgatóváltását is sikerült jól kezelni. „Mindeközben elkészült a fitneszpark és a kézilabdapálya is az iskola udvarán, a Mintamenza program révén pedig hamarosan megújul az iskola étkezdéje és a tálaló része is. Az országban elsőként az ötödik testnevelési óra részeként a kerékpárt vezettük be a Gothardban. Amikor az időjárás esetleg ehhez mégsem kegyes, akkor KRESZ-t tanulnak a diákok abban a magyar városban, ahol arányaiban a legtöbben bicikliznek” – sorolta a Szombathelyi Televízió Fogadóóra című műsorában a körzet képviselője.

 

Sportolási lehetőségek minden szombathelyinek

 

Koczka Tibor szerint ahhoz, hogy szerencséje legyen egy sportembernek, készülnie kell. Örömmel számolt be róla, hogy 15 év után megújul a város sportkoncepciója; ezt további 10-15 évre tervezték. „Az önkormányzat elsődleges feladata, hogy az itt élőknek sportolási lehetőséget biztosítson. Elkészült a stadion, de elkészül majd a fedett jégpálya, a nyitott jégpálya mögötti területe, az asztalitenisz-csarnok, a vívócsarnok, emellett folyamatban vannak a lovascentrum előkészületei a szabadidőközpontban és ennek a jegyében épült vízilabda-medence az uszoda mögé. A Sugár úton pedig megújulnak a teniszpályák is” – mondta az alpolgármester, aki szerint, ha a város nem tud 21. századi lehetőségeket biztosítani, akkor nehéz lesz lecsalogatni a fiatalokat és időseket, - akár csak futni is.

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat