km/óra
  2024.04.17., szerda  •  Rudolf napja
Fogadóóra: családbarát lakóteleppé vált Olad 

Fogadóóra: családbarát lakóteleppé vált Olad 

Sorozatunkban a város képviselőivel készült interjúból idézünk, ami a Szombathelyi Televízió új műsorában, a Fogadóórában volt látható. Dr. Horváth Attila, a 3. számú választókerület képviselője a közösségéről, az Oladon és a lakótelepen zajló munkáról és jövőbeli tervekről számolt be.

„Megérte indulni 2014-ben, mert sikerült nyerni. Az, hogy megérte-e, hogy képviselő lettem, az majd idén októberben fog eldőlni. Irgalmatlanul csalódott lennék, ha azt mondanák, hogy ez a munka, amit az elmúlt években csináltam, nem volt elég ahhoz, hogy újra bizalmat kapjak” – mondta dr. Horváth Attila, Szombathely 3. számú választókörzetének képviselője, amikor az oladi városrészen végzett képviselői munkájáról beszélt a Szombathelyi Televízió új közéleti műsorában, a Fogadóórában. A politikus megemlítette azt is, hogy nyár elején szeretne egy kiadványt, amiben felsorolja, amiket eddig sikerült elérni a választókörzetében. „Hála Istennek szép vastag könyv lesz majd” - mosolygott dr. Horváth Attila.


Sikeres volt az eddigi munka
 

A képviselő elárulta: az egyik parkló megépült abból a kettőből, amit terveztek, négy gyalogátkelőhelyből pedig három meglett. „Én azt mondtam az oladiaknak, hogy abban hiszek: ott kell lenni. Felhívnak, próbálok segíteni, azt hiszem, hogy ezt jól csináltam” - mondta a Fogadóórában dr. Horváth Attila. Kitért arra is, hogy ügyvédként nem tudja elfogadni, ha valamire nemleges választ kap, ilyenkor mindig a további alternatívák, lehetőségek után kutat, hogy egy problémát a leghamarabb és a legjobb módon tudjon orvosolni.


Családbarát övezet


Az Oladon élők és a körzet képviselője szerint is alapvetően egy nagyon-nagyon jó lakótelep az övüké, családbarát környezetet sikerült teremteni a városrészből. „Az egyik, ami tetszik a képviselőségben, hogy felengednek a tízemeletesek tetejére, szeretem ugyanis onnét megnézi, hogy hol is tartunk a fejlesztésekben, milyen állapotban van a környék. De bárki, aki szétnéz Oladon, azt látja, hogy olyan, mint egy erdő. Telis-tele fákkal, tele van zöldterületekkel. Igazán gyönyörű területen élünk” - büszkélkedett dr. Horváth Attila, majd megemlítette, hogy mindig tesz félre a képviselői keretéből, hogy a játszóterek is megújuljanak, így szebbek legyenek a körzetének ezen területei is.


Jó a közbiztonság


„Vannak még hangoskodások, de ez csak néha gond a kocsmák környékén. De abban nagyon hiszek, ha valaki végigdolgozta a hetet, akkor legyen már joga meginni egy rozéfröccsöt és hazamenni a családjához. Szerencsére Oladon nincs diszkó, az Árkádiában is megszűnik a szórakozóhely. A feleségem mindig fogja a fejét, de én bizony lemegyek a kocsmába, ha túl hangosak és szólok nekik. De ebből sosem volt problémám, mindig megígérik, hogy csendesebbek lesznek, aztán vagy összejön, vagy nem. Ez egy ilyen meló” - részletezte a valóban mindenre kiterjedő képviselői munkáját dr. Horváth Attila.


Ne kelljen szemetet szedni!


A képviselő szerint a térdig érő fű mellett a másik legnagyobb probléma a 3. számú választókörzetben is a szemét, amit kénytelenek az ott élők eltüntetni. „Kutyasétáltatók hívtak fel egyszer, hogy szeretnének szemetet szedni. Három fiatal hölgy és jómagam annyit szedtünk össze azon a részen, ahol kevés gyalogos jár, hogy az utánfutónak kétszer kellett fordulnia. Idegesítő, hogy szemetet kell szedni, ugyanis az ideális világban ez nem a mi dolgunk (egy ideális világban el sem dobnák), hanem önkormányzati munka lenne – világított rá a problémára a Szombathelyi Televízió Fogadóóra című műsorában az Olad városrész képviselője, dr. Horváth Attila.

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.