km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Nem szabadulunk az esőzésektől

Nem szabadulunk az esőzésektől

Vas megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben szombatra.

 

A felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton. Ezek között Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a helyeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat.

 

A nap folyamán várható sok eső veszélye miatt is adtak ki másodfokú figyelmeztetéseket Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére. Somogy és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Emellett zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Mint kiemelték: eleinte főként északon és nyugaton, napközben máshol is több helyen valószínű zivatar, elsősorban felhőszakadás, kisméretű jég, és viharos széllökés kíséretében.

 

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Nyugat-Dunántúlon területi átlagban 24 óra alatt 25-45 milliméter eső hullhat.

 

Mindemellett a Tiszántúlon arra is készülni kell, hogy a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok fölött alakul. Így Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. 

 

Az országos előrejelzés szerint a maximumhőmérséklet általában 25 és 31 fok között valószínű, de a Délnyugat-Dunántúlon ennél kissé hűvösebb, míg a Tiszántúl északi felén néhány fokkal melegebb lehet. Késő estére 19-27 fok közé hűl le a levegő.

 

A heves esőzések Európa szerte már több mint száz halálos áldozatot követeltek, több százan tűntek el, tömegek maradtak áram nélkül. A vihar házakat és hidakat söpört el. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.