km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Fertőtlenítéssel készülnek az iskolák a tanévkezdésre

Fertőtlenítéssel készülnek az iskolák a tanévkezdésre

Gőzerővel készülnek az általános iskolákban a tanévkezdésre: a higiénia most mindennél fontosabb. Folyamatos fertőtlenítés, védőtávolság: a szigorú járványügyi előírások betartása az intézményvezetők szerint nem könnyű - van, ahol néhány döntést még csak most hoznak meg.

 

A népegészségügyi központ előírásának megfelelően a gyakori takarítás elsejétől a mindennapok része lesz az iskolákban. Ez nem kevés plusz terhet ró az intézményekre, a Dési Huber Általános Iskolában a takarító személyzet időbeosztását a tanítás rendjéhez igazították - folyamatosan dolgoznak majd a szakemberek. A fertőtlenítéshez a Szombathelyi Tankerületi Központ adja vegyszert. Flasch Péterné intézményvezető az SZTV érdeklődésére elmondta, éppen most kapta a tankerület főosztályvezetőjétől az információt, hogy a héten sorra kerül a tisztító-, fertőtlenítőszerek kiszállítása. Jövő hét keddre teljesen harci díszben kezdhetik a tanévet, minden feltételnek meg tudnak felelni.


Az intézményben mintegy kétszáz diák tanul, most szellősebbé tették a tantermeket számukra: kivitték a felesleges bútorokat, így messzebb ülhetnek egymástól a diákok. A bejárat és a kijárat is elkülönül majd egymástól, de a szünetekben is szeparációt terveznek. Az elsősök például csoportbontásban tanulnak majd. 


Vizaverné Horváth Zsófia tanító hozzátette, email-en keresztül nagyon sok kérdés érkezett a füzetborítótól kezdve a váltócipőig, illetve a szülőket az érdekelte nagyon, hogy külön lesznek-e a gyerekek, megtartják-e a távolságot. Mindenkit megnyugtattak, hogy elindul az első osztály.


A Bercsényiben is javában készülnek az induló tanévre, a nagytakarítással már elkészültek. A gyerekek higiéniás oktatása már megtörtént a járványidőszak első hullámának elején, de illusztrációk most is segítik a járvány elleni szabályok helyes alkalmazását. 


Beke Eszter intézményvezető szerint mivel a gyerekek a digitális oktatás ideje alatt nem találkoztak egymással, nehéz lesz azt megértetni velük, hogy nem ölelkezünk, nem megyünk egymás közelébe, és hogy tartsák meg azt a másfél méter távolságot. Nemrég kapta meg ő is az intézkedési tervet, természetesen az iskolájuk arculatára fogják átírni, a saját protokolljukat fogják kidolgozni.


A központi intézkedési tervvel összhangban egyedi szabályozásra is szükség lesz egyes tantárgyak - például a testnevelés és a technika, barkácsolás - terén is. Erről a napokban hoznak majd döntést az intézményben.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.