Képpé formált hangulatok – beszélgetés Ferkovics Józseffel

– Amikor Szombathelyre költöztünk, készítettem egy sorozatot Herényről, ennek a továbbgondolása egy újabb album, amelyben a város többi része is megjelenik a rajzokon. A Szülőföld Könyvkiadótól ígéretet kaptam, ezt még ebben az évben kezükbe vehetik az olvasók – mondta el Ferkovics József.

– Mi az, ami megragadja a figyelmét a várost járva?

– Nagyon szeretem a fényeket, a színeket. Egy-egy épületnek a ráeső napfény ad különös hangulatot, én pedig szívesen nézem, ahogy ez napszakonként változik. Minden évszak jellegzetes tónust ad ugyanannak a tájnak – ez vonzó számomra, az élmény a vászonra kívánkozik. Szeretem a szépet ábrázolni. Az első benyomásaim egyike volt, hogy Szombathely utcáin, terein nagyon sok szobor áll, ami engem ámulattal tölt el. Úgy vélem, kevés város ennyire gazdag ebben a vonatkozásban, és mutatja azt is, hogy itt rangja van a művészeteknek.

– Az elmúlt tíz évben, mióta itt él, aktív alakítója a város kulturális pezsgésének. Befogadó közegre talált Szombathelyen?

– A letelepedésünk után azt tapasztaltam, hogy a város lakói kevéssé látják, milyen sokszínű a roma kultúra, hiszen azt leginkább a cigányzenével vagy a naiv festőkkel azonosítják. Ekkor célul tűztem ki, hogy megismertessem, milyen nagyszerű irodalmi művek, képzőművészeti alkotások is jellemeznek minket, milyen tehetséges roma zeneművészek előadásai vonzzák a közönséget a koncerttermekbe. Ebben lelkes partnereim a művelődési intézmények munkatársai. A Herényiek Háza a nyári alkotótáboroknak ad otthont, az Agora kiállításokat szervez, a könyvtárban pedig évről évre megrendezzük a Roma Kulturális Napokat, hogy csak néhányat soroljak a programok közül.

– Nehéz gyerekkor és néhány kanyar után ön grafikusként végzett a Képzőművészeti Főiskolán. A származása meghatározó az alkotásaiban?

– Fontos nekem a roma identitás, igen. A hagyományos értékek szimbolikusan mindig ott vannak a képeimen. Letenyén születtem 1961-ben, de hamar állami gondozásba kerültem. Egészen kicsi koromtól arra vágytam, hogy festékművész (így mondtam akkoriban) legyek, csakhogy az általános iskolából – hiába szerepeltem eredményesen hazai és nemzetközi rajversenyeken – nem engedtek a pécsi képzőművészeti szakközépiskolába, hanem vájártanulónak küldtek Komlóra. Egy ideig dolgoztam bányászként, azóta is kerülöm a sötét, nyirkos helyeket, és talán emiatt is lettem a fények szerelmese. Ugyanakkor ebből az időből megmaradt bennem a munka iránti alázat, a munkásemberek tisztelete; ha egy nap nem ülök rajzpapír vagy vászon mellé, nem érzem jól magam – szeretek dolgozni! Idővel mégis úgy alakult, hogy leérettségiztem, aztán felvettek a főiskolára. A tanulmányaimat ugyan családi okok miatt egy időre megszakítottam, de 1987-ben megkaptam a diplomát. Mestereim, Fóti Ernő és Pajzs László a szigorú Barcsay-módszerrel oktattak, a rajzolás és a tanulás mellett nem sok időm maradt másra, ez is a rendszeres, tudatos alkotómunkára ösztönzött a későbbi pályám során.

– Ennek a pályának a jeles állomásait villantja fel a Visszatekintés című kötet, amely témakörök szerint sorakoztatja fel festményeit, grafikáit.

– A könyv első részében vegyes mondanivalójú és technikájú munkáim – életképek, szakrális motívumok, az eredetmítosz, portrék, tájképek – láthatók. Önálló fejezetet kapott az idolokat bemutató sorozat, ez a hatvan kép jeles roma személyeket ábrázol, egyfajta arcképcsarnok. A holokauszt-sorozat a hetvenedik évfordulóra született, bővítve a korábbi hasonló témájú grafikacsokrot, ami bejárta Izraelt, Amerikát is. Nem a szörnyűségeket akartam visszaadni, hanem a lágerekbe elhurcolt emberek lelki megpróbáltatásait, érzelmeit megjeleníteni. Az ősi cigány mesterségeket megörökítő képeim láttán sokan azt mondják: ma már nem is tudják, hogy létezett ilyen foglalkozás – például a várkányos, aki az uradalmi erdők tisztítását végezte. Az emberközpontú ábrázolást nagyon fontosnak gondolom! A tematikus sorozatokat a felvidéki fatemplomokról készült festmények zárják az albumban.