km/óra
  2025.05.13., kedd  •  Szervác, Imola napja
Féltékeny volt a zalai férfi, ezért felgyújtotta barátnője otthonát

Féltékeny volt a zalai férfi, ezért felgyújtotta barátnője otthonát

Fenyegetőzéssel kezdte a 26 éves férfi. Aztán meg is tette.

Közveszély okozásának bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség annak a 26 éves férfinek a letartóztatását, aki a gyanú szerint többszöri fenyegetés után, vélhetően féltékenységből felgyújtotta párja otthonát 2024. január 13-án hajnalban a Zala megyei Gelsén – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. január 16-án 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását helyt adva az ügyészi indítványnak a bűnismétlés megakadályozása érdekében. Hozzátették, a végzés jogerős.

Senki nem volt otthon

Vasárnap 4 óra 31 perckor riasztották a Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesületet a Kossuth Lajos utcába, ahol egy családi ház egyik helyisége égett. A helyszínre kiérkezett a Pacsai őrs is és a két egység közösen megkezdte az oltást, majd átvizsgálták az épületet is esetlegesen bent tartózkodó személyeket keresve.

„Mivel nem lehetett tudni hogy tartózkodnak-e az épületben, ezért a mentőszolgálat is a helyszínre érkezett, szerencsére az épületben senkit nem találtunk. A keresés során 2 db Pb gázpalackot találtunk, ami hő és lánghatásnak volt kitéve, mindkét palackot az épületből kihoztuk, majd visszahűtöttük. A tulajdonosok a tűz keletkezésekor nem voltak az épületben, a helyszínre későbbiek során érkeztek”

számolt be Facebook-oldalán a Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért a helyszínre érkezett a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat és a rendőrség is, akik lefolytatták a helyszíni szemlét. Hozzátették, lakosságvédelmi intézkedés keretében a gelsei önkormányzat ideiglenes elhelyezést biztosít a károsultaknak.

Címlapfotó: Facebook/Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Történelem érettségi 2025: hidegháború, Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás
A 2025-ös középszintű történelemérettségi első részében a Tanácsköztársaságról, Hunyadi Mátyásról, a hidegháborúról, a Rákosi-korszakról, az ókori római és görög építészetről és az iszlám vallásról is kaptak kérdéseket a diákok.
Érettségi 2025: megkezdődtek a német nyelv írásbeli vizsgák
Megkezdődtek a német nyelv írásbeli érettségi vizsgák pénteken 9 órától – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt az MTI-vel.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Pápaválasztás 2025: vége az első szavazásnak, fekete füst szállt fel a Vatikánban
Meglehetősen hosszú volt az első szavazás, 3 órán át tartott, ennek egyik oka, hogy még soha nem szavaztak ilyen sokan konklávén: jelenleg 133 a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma. Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni.