km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Félmilliárd forintból újítják fel a Bolyai iskolát

Félmilliárd forintból újítják fel a Bolyai iskolát

Közel hárommilliárd forint vissza nem térítendő pályázati támogatásból hat gyakorló iskoláját korszerűsíti az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Ebből a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium félmilliárd forintban részesül, megújul az infrastruktúra, és eszközbeszerzésre is jut pénz. Így a következő tanévet már jóval modernebb körülmények között kezdhetik meg a diákok és a pedagógusok.

 

Kedden tartották a hivatalos projektnyitó rendezvényt a Bolyaiban. Dr. Borhy László, az ELTE rektora beszédében hangsúlyozta, a beruházás alapvető célja, hogy támogassa a gyakorló iskolákban zajló pedagógusképzést, közvetlenül hozzájáruljon az utánpótlás biztosításához, csökkentve ezzel a pedagógushiányt. Elmondta: további, intézményi korszerűsítést célzó pályázatok vannak folyamatban, bíznak benne, hogy ezek is kiemelt támogatásban részesülnek majd. Köszöntőt mondott Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, a projektet pedig Pintér Zsolt, az egyetem pályázati központjának igazgatóhelyettese mutatta be részletesen.


A Bolyai gimnáziumot 500 millió forintból korszerűsítik: 40 tanterem újul meg, interaktív táblákat, számítógépeket, laptopokat, bútorokat szereznek be, fejlesztik az iskolarádiót és a wifi-hálózatot is, az aulából eltűnik a régi, kockás csempeburkolat.


– Az intézménynek vannak 1974-ben épült részei, amelyekhez azóta nem nyúltunk. Legutóbb 170 millió forintból sikerült felújítani az öltözőket és a mellékhelyiségeket. Most újjáépítjük a közösségi tereket, a régi tornatermünket és a futófolyosót, a gyerekek nagy örömére pedig egy játszóteret is kialakítunk az udvaron mintegy 25 millió forintból. A megvalósításra szánt idő szűkös, durván egy évünk van rá – fogalmazott Papp Tibor, a Bolyai gimnázium igazgatója. Hozzátette: a digitális oktatás fejlesztése kiemelt cél, ennek jelentőségét a Covid-időszak mutatta meg igazán. Szeretnék a leendő tanárokat 21. századi technológiákra, módszertanra megtanítani. Céljuk, hogy készség szinten használják a digitális, érintőképernyős táblákat, eszközöket, hiszen ez a diákok számára is rendkívül motiváló a tanórai munka során.


A fejlesztés indokolt és időszerű. A Bolyai Vas vármegye egyik legnagyobb oktatási intézménye, 12 évfolyamon jelenleg 1010 diák tanul. Gimnáziumi tagozaton három nagy specializáció választató: reál, biológia és kémia. Utóbbi kettő főleg az egészségtudományi területen való továbbtanulást készíti elő. 43 vezető tanár nappali tagozaton mintegy 80, levelező formában 57 hallgató szakmai tanítási gyakorlatát látja el. A gimnázium hosszú évek óta kiválóan teljesít, és minőséget képvisel: 2022-ben a 100 legjobb magyar középiskola rangsorában az előkelő 26. helyet foglalta el.


A közbeszerzés hamarosan lezajlik, nyárra tervezik a felújítási munka dandárját, így a 2023/2024-es tanévben már modernebb körülmények fogadják a tanulókat és tanáraikat.


kzs

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.