km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Felborult a Toronyban gyorshajtó Fiat – Lanciával és táblával ütközött

Felborult a Toronyban gyorshajtó Fiat – Lanciával és táblával ütközött

A Szombathely irányába haladó autó vezetője a megengedett sebességet túllépve közlekedett a Vas megyei településen és későn vette észre az előtte balra kanyarodó járművet, amivel érintőlegesen ütközött.

 

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Vas megyei Torony község Ady Endre utcájában, írja a 112Press. Egy Ausztria felől érkező Lancia vezetője balra akart kanyarodni a József Attila utcába. A sofőr belenézett a tükörbe és mivel nem látott közeli járművet, ezért megkezdte a manővert. Ekkor ért oda a Szombathely felé tartó, magyar rendszámú Fiat, amit egy külföldi állampolgár vezetett. A megengedett sebességet túllépő sofőr már nem tudott volna megállni a Lancia mögött, ezért, hogy az ütközést elkerülje balra húzta a kormányt és rátenyerelt a dudára.


A két jármű érintőlegesen ütközött, amitől a Fiat a menetirány szerinti bal oldalon letért az útról, nekihajtott egy reklámtáblának, majd az oldalára borulva állt meg.


Az autóban utazók a tetőn keresztül szálltak ki az oldalára borult járműből. A sofőr használta a biztonsági övét, az utasa nem. A mentők mindkettőjüket a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.


A Lanciában senki sem sérült meg.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112Press

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.