km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
Felavatták Horváth György emléktábláját

Felavatták Horváth György emléktábláját

Ünnepélyesen avatták fel pénteken, Szombathelyen, az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ – MMIK – legendás igazgatójának, Horváth Györgynek (1943-2020) az emléktábláját a néhai intézmény aulájában. Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke leplezte le az emléktáblát, Veres Gábor szobrászművész alkotását. Igazi közösségteremtő volt a szombathelyi, egykori MMIK igazgatója.

Ünnepélyesen avatták fel pénteken, Szombathelyen, az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ – MMIK – legendás igazgatójának, Horváth Györgynek (1943-2020) az emléktábláját a néhai intézmény aulájában.

Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke leplezte le Horváth György néhai MMIK-igazgató emléktábláját, Veres Gábor szobrászművész alkotását. A bensőséges eseményt megtisztelték jelenlétükkel Savaria alpolgármesterei, dr. Horváth Attila, Horváth Soma, dr. László Győző, továbbá önkormányzati képviselők: Bokányi Adrienn (tanácsnok), Gálffy Áron, Tóth Kálmán.

Horváth György két évtizeden keresztül irányította az egykori MMIK-t. A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület alapítója, elnöke, önkormányzati képviselő, bizottsági elnök, számos megyei és országos hatókörű szervezet tagja, vezetője volt. Szombathely Kultúrájáért Életmű Díjat kapott halála után.

Dr. Nemény András polgármester avató beszédében hangsúlyozta:

„Olyan emberre emlékezünk, akinek sokat köszönhetek, aki hatással volt az életünkre, az egész városra. A lényéből fakadóan volt igazi közösségi, közösségteremtő ember. Magvető, aki elhullajtja a magokat, és még arra is figyel, hogy termékeny legyen a közeg: az MMIK. Bizalmat kaptunk tőle. Én leginkább ezt éltem meg. S az, hogy most itt állhatok, az egészen biztos, hogy köszönhető neki. Közéleti szereplőként is mindig lehetett rá számítani. Tudtuk, ha valami gondja van, akkor azt egyenesen megmondja négyszemközt. De, hogy kifele nem fog minket bántani, támadni, sőt segít, még akkor is, hogyha ő esetleg mást gondol, erre is bizton számíthattunk. Többek között ezt tanulhattuk tőle. Az elvesztése értelmezhetetlen volt számomra is. Emlékezzünk Horváth Györgyre, a mindenki által ismert közéleti és kulturális szereplőre, és Gyurira, akit mindannyian nagyon szerettünk.”

Majthényi Lászlónak, Vas Vármegye közgyűlési elnökének beszédéből idézünk: „Az a fontos egy alkotásnál, hogy hasonlítson az ábrázolt személyre. Veres Gábor domborműve hasonlít Horváth Györgyre. Akinek mindössze két dolgot nem sikerült megoldania, amikről, persze, nem tehet. Az egyik, hogy az MMIK-n lapos tető van, és emiatt állandóan beázik. A másik, hogy az épületnek nem volt zsinórpadlása, így csak korlátozottan volt alkalmas színházi előadások befogadására. Városvezetőként sem tudott ezeken változtatni. És pontosítanék: nem a második otthona volt az MMIK, merthogy az a Velemi Stúdió volt. Ő ezt tekintette az első otthonának.”

Dr. Csider Sándor, nyugalmazott főiskolai docens, a Dr. Kiss Gyula Baráti Kör (ma már nem egyesület) tagja elmondta, hogy itt alakultak ki a Mesebolt Bábszínház működésének feltételei. E házban kezdte meg működését a szombathelyi televízió és a közösségi rádió. Virágzott az országos hírnevű Velemi Stúdió. Ugyancsak Horváth György kezdeményezésére rendezik meg évente a Velemi Gesztenyenapokat, a csempeszkopácsi Középkori Vásárnapot.

„Úgy hiszem, hogy a Horváth György tiszteletére elhelyezett tábla emléket állít az egykor országos hírű szombathelyi népművelő képzésnek, az MMIK korábbi vezetőinek, munkatársainak, a vármegye s a régió közművelődési szakembergárdájának. Felhívja a figyelmet a népművelés társadalomban betöltött pótolhatatlan szerepére.”

Bagári Katalin, az avatóünnepség háziasszonyaként – s a Dr. Kiss Gyula Baráti Kör tagjaként – beszámolt arról, hogy tavaly, Horváth György 80. születésnapján határozták el a kör tagjai, hogy emléktáblát szeretnének állítani kollégájuknak, barátjuknak. A saját erő kevés lett volna, széleskörű összefogásra volt szükség. Köszönetet mondott az ország különböző pontjain élő adományozóknak.

Benke Éva Radnóti-díjas tanárnő, a baráti kör tagja dr. Kiss Gyula (1921-1986) művelődéstörténészre, főiskolai tanárra – kollégájára, barátjára – emlékezett személyes élményeinek, emlékeinek felidézésével. „Mindannyian az ő tanítványai vagyunk”, nyugtázta. Sajnálatos, hogy dr. Kiss Gyula mindössze hatvanöt évig élt. Benke Éva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az idő nem mennyiséggel, hanem minőséggel, tartammal mérhető. Füst Milánnak azt a versét mondta el – egyben tisztelegve Horváth György életműve előtt –, amelyet a költő Kiss Gyulának írt. Címe: Álom az ifjúságról.

„Csak még az álmaimat nem adom, / Hogy adnám? Oh nem adhatom. Az még az enyém. / A régi lázról álmodom. Vegyétek ezt: ez mindenem. / A régi hév, a régi gyötrelem.”

A Joó Nikoletta, Németh-Lukács Krisztina, Sárközi Gábor zenész-trió (Savaria Szimfonikusok) és Sebők Lívia népdalénekes ugyancsak emelte az emléktábla avató fényét. Az ünneplők együtt énekelték:

„Elindultam szép hazámból, / Híres kis Magyarországból…”

S az ELTE Savaria Egyetemi Központ épületével szemközti parkban szalagot kötöttek a Népművelők Fájára, Horváth György emlékezetére.

 

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A Zrínyi általános iskola csapatáé lett a diákolimpiai bajnoki cím
A jó hírről az Illés Akadémia számolt be: hét játékosuk erősítette ugyanis a bajnok csapatot.
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.