km/óra
  2023.12.10., vasárnap  •  Judit napja
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Felajánlás: 120 millió forintból újul meg az Emlékmű környéke

Felajánlás: 120 millió forintból újul meg az Emlékmű környéke

Megújul az Emlékmű környéke a Metál Hungária Holding Zrt. felajánlása nyomán, jelentette be helyszíni sajtótájékoztatóján dr. Nemény András pénteken. A Boldog Brenner János liget nevet viselő területet, az utakat, a lépcsőt rendbe teszik, a dombtető pedig új rendezvényhelyszín lesz.

Évtizedek óta elhanyagolt állapotban van a terület, forrás nem jutott a felújítására, most viszont szinte az Emlékmű egész környéke megszépül, mondta el a polgármester. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor május végére be is fejeződik a felújítás, tette hozzá, majd tételesen felsorolta, milyen lépések várhatóak

- megújul a nagyon rossz állapotban lévő lépcső, a dombra vezető gyalogjárda, amely térkőburkolatot kap

- a sétányt is átépítik, annak a szakasznak, amelyet a szánkópálya érint, műfüves borítása lesz

- a város a felajánlásnál jóval kisebb forrásból új padokat és szemeteseket helyez el a dombon

- a dombtetőn található tér is térburkolatot kap és új rendezvénytér lesz belőle. A domb alatti területen továbbra is lesznek filmvetítések, koncertek.

- a rendezvénytérre felviszik az áramot

- a hátsó felvezető út felújítása nem szerepel a tervekben, az önkormányzat megvizsgálja, mennyibe kerülne

A felújítás nem terheli az önkormányzat büdzséjét, "mert nagyszerű feljánlást kaptunk a Metál Hungária Holding Zrt-től", mondta el Nemény András.

- Többször tárgyaltunk Kreinbacher József ügyvezetővel, mintegy 120 millió forintnyi felajánlást kaptunk arra, hogy a városnak ez a része megszépüljön. Mindez régi adóssága a mindenkori önkormányzatnak, nekem szívügyem, kicsit errefele orintentáltm a céget, hogy szeretnének megszépíteni valamit a városban, akkor az Emlékmű legyen az. Nagyon sokan járnak ide, önkormányzati rendezvényeket is tartunk itt, népszerű volt a kertmozi, mindez jó szolgálatot tesz majd a szombathelyieknek, remélhetően már május végétől már használhatják a felújított területet  - tette hozzá a polgármester. 

Egy másik magánkezdeményzés során tornyot álmodtak a dombtetőre, ezzel mi a helyzet, tette fel a kérdést a nyugat.hu. A gazdasági helyzet miatt ennek a realitása már nem merül fel, mondta a polgármester. Az ugytudjuk.hu kérdésére a polgármester elmondta, a graffitik eltávolítására is kérnek ajánlatot, továbbá a kamerák kihelyezésének a lehetőségét is vizsgálják. 

 


A cég közleménye: a Metal Hungária Holding Zrt. újítja meg a város lakóinak kedvelt találkozóhelyét

 

 A Metal Hungária Holding Zrt. támogatásával újulnak meg a szombathelyi Boldog Brenner János liget sétányai. Az építőipari vállalat támogatásával a népszerű szabadidőpark újra kedvelt rekreációs helyszínné válhat mind a helyiek, mind a városba látogatók számára.

A szombathelyi érdekeltségű Metal Hungária Holding Zrt. megállapodást kötött Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával arról, hogy a Felszabadulási Emlékműnek helyet adó Boldog Brenner János liget burkolatait és lépcsőit az év során teljeskörűen felújítja. A rekonstrukció mostanra halaszthatatlanná vált annak következtében, hogy a meglévő lépcsők állapota rendkívül leromlott, a burkolatok pedig elhasználódtak, a mai kor követelményeinek már nem felelnek meg.

A felújítás keretében a Felszabadulási Emlékműhöz vezető járdák, sétányok és lépcsők, valamint az Emlékmű körüli terület új, minőségi burkolatot kap. A rekonstrukciónak köszönhetően a Brenner János liget minősége, használhatósága, és vonzereje jelentősen javul, így újra kedvelt rekreációs helyszínné válhat a szombathelyiek számára.

Az ikonikus emlékmű megközelíthetősége a felújítást követően javulni fog, és a Boldog Brenner János liget használatára is új lehetőségek nyílnak meg. A terület jelenleg is frekventált gyülekezési pont, de a minőségi átalakulást követően a mai elvárásoknak megfelelő rendezvénytérként tud funkcionálni. Természetesen a ligetben található kedvelt szánkópálya az átalakítás után is elérhető marad.

 

A Metál Hungária Holding Zrt.-ről


A Metál Hungária Holding Zrt. két és fél évtizeddel ezelőtti indulása óta mára a könnyűszerkezetes épületek kivitelezésének meghatározó szereplőjévé vált Magyarországon. Olyan kiterjedt és stabil megrendelői körrel rendelkező, a magyar és a nemzetközi piacokon egyaránt bejáratott csarnoképítő vállalat, amely szinte az összes fontosabb hazai kiskereskedelmi áruházláncot, logisztikai társaságot, valamint a legnagyobb gépjárműipari vállalatokat is a referenciái között tudhatja. A legutóbbi években pedig kivitelezőként az ázsiai – koreai, japán, kínai és indiai – vállalatok által jegyzett magyarországi csúcstechnológiai beruházásoknak is elengedhetetlen résztvevőjévé vált.

A 2021-ben 49 milliárd forintos forgalmat lebonyolító vállalat közvetlenül több mint 200 főnek, az alvállalkozók számára biztosított foglalkoztatással együtt pedig több mint 1.000 munkavállalónak teremt munkalehetőséget.

 

kapcsolódó galéria
címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.