
FÉHE: összefogással lehet szebbé tenni a karácsonyt
Egy egész autóra való adományt gyűjtöttek össze a Mate Mersic Miloradic Horvát Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai az elmúlt hetekben. A csomagtartó és a hátsó ülés is megtelt ajándéktáskákkal, dobozokkal.
A tavalyi sikeren felbuzdulva a FÉHE második alkalommal hirdetett karácsonyi adománygyűjtő akciót az ellátottak javára. Elsősorban tisztálkodási cikkeket, pipere- és smink termékeket, édességet, teát, kávét, kakaót, ünnepi díszeket vártak, de bármi más apróságot is szívesen fogadtak, ami örömet szerezhet a hajléktalan közfoglalkoztatottaknak. Számukra ezek a termékek elérhetetlen luxusnak számítanak.
Szűcs Gabriella, a FÉHE NKft szakmai munkatársa elmondta, hogy a céljuk az volt ezzel, hogy a nehézsorsú embereknek is megszépítsék az ünnepi időszakot. Sok ügyfelüknek ezek az adományok jelentik a karácsonyt, hiszen nem kapnak máshonnan ajándékot, óriási örömet tudnak okozni ezekkel az adományokkal. Szeretnék a város és a közösségek figyelmét felhívni ezeknek az embereknek a nehézségeire, problémáira.
Egy egész helyiséget megtöltenek az adományok, megmozdultak magánszemélyek, közösségek is. A horvát iskolában az első hívó szóra szervezkedni kezdtek, diákok, szülők, tanárok is lelkesen álltak a kezdeményezés mellé. A gyerekek azt mondják, jó érzés adni, szeretettel telik meg a szívük, ha segíthetnek a rászorulókon. Az iskola fontosnak tartja, hogy a szociális érzékenységet erősítsék a diákjaikban, hangsúlyozta Paukovicsné Horváth Edit igazgató. A diákönkormányzatuk első komoly megmozdulása volt ez az esemény.
A FÉHE ügyvezetője köszönetet mondott a sok-sok adományért. Németh Klára kihangsúlyozta, hogy a hajléktalanok nagy többsége hasznos munkát végez közfoglalkoztatottként.
Az összegyűlt adományokból mindenkinek személyre szóló karácsonyi csomagot állítanak össze, amit bensőséges ünnepség keretében adnak át december 18-án.
Forrás: SZTV
Illusztráció: Pixabay

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.