km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Fedelet és gondozást biztosítanának a rászorulóknak az új központban

Fedelet és gondozást biztosítanának a rászorulóknak az új központban

Új szociális központ létrehozását tervezi a város: a Pozsony utcai Időskorúak Gondozóházának átalakításával bővítenék a hatvan év felettiek számára tartós bentlakást biztosító férőhelyeket, és ugyanitt helyeznék el a Kolozsvár utcai hajléktalanotthon idős, javarészt ágyhoz kötött betegeit is.

 

Szombathelyen az országos átlagot meghaladó az időskorúak aránya a népességen belül; év elején 22 ezer hatvan év feletti lakos szerepelt a nyilvántartásban. Egyre magasabb a demenciával küzdők száma is. A városban a tartós bentlakásra lehetőséget adó férőhelyek száma 82, de a várakozók száma meghaladja a kétszázat.  


A Pozsony utcai Időskorúak Gondozóházában 17 férőhelyen átmeneti elhelyezést biztosítanak állandó felügyelettel, étkezéssel, orvosi ellátással, szabadidős programokkal, ám itt is nyolcvan a jelentkezők száma. 


Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly központ intézményvezetője elmondta, zömében nagyon rossz egészségi állapotú idősek kerülnek be ebbe az intézménybe, akik már nem tudnak hazamenni, mert vagy egyedül élnek, és nincs, aki gondoskodjon róluk, vagy a családtagok a munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem tudnak gondoskodni az elesett, beteg szülőről, nagyszülőről.


Itt kevés a hely, nem megfelelőek a tárgyi feltételek, ráadásul a szociális törvény módosítása miatt 2022 végén meg is szűnik ez az ellátási forma.

 
A Kolozsvár utcai Hajléktalanok Otthonában tartós ápolásra szoruló idős fedél nélkülieket gondoznak, ezekre a férőhelyekre is van várólista, ráadásul az épület műszaki állapota jelentősen leromlott. A legutóbbi ülésen a képviselő-testület elé került az előterjesztés, miszerint a Pozsony utcai intézmény bentlakásos és nappali központtá bővítése és korszerűsítése javíthatna a helyzeten, ráadásul megduplázná a demensellátás férőhelyeit is. Ide, egy külön részlegbe kerülhetnének a tartós ellátásra szoruló idős hajléktalanok is, a beruházás költségeinek egy részét a Kolozsvár utcai épület eladásából fedezné a város.  


Putz Attila önkormányzati képviselő hozzátette, hogy szeretnénk a létszámot megnövelni úgy, hogy itt egy olyan szociális központot hoznak létre, hogy hetven százalék idősek otthona legyen, és harminc százalékban legyen férőhely a hajléktalanotthon lakóinak.


A tervezetet a következő hónapokban pontosítják, az új szociális központ kialakításáról márciusban tárgyalnak újra a képviselők. Addig a környéken élőkkel többször is egyeztetnek majd, hogy megnyugtassák a lakosságot: az intézményben elhelyezett, zömében fekvőbeteg vagy gondnokság alatt álló hajléktalanok nem jelentenek veszélyt a környezetükre.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.