km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Ez volt minden idők legbiztonságosabb amerikai választása

Ez volt minden idők legbiztonságosabb amerikai választása

A november eleji volt az Egyesült Államok történetének legbiztonságosabb választása, és semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy akár csak egyetlen választási rendszer meghibásodott vagy illetéktelenek fértek hozzá.

 

A tárca kiber- és infrastruktúrabiztonsági ügynöksége által helyi idő szerint csütörtökön kiadott közlemény ellentmond annak, amit Donald Trump hivatalban lévő elnök állított a voksolás óta többször is, hogy a választáson óriási visszaélések történtek, és szavazatokat vettek el tőle, és ha az illegálisan leadott voksokat nem számítják be, akkor ő nyeri a választást. Csütörtökön, nem sokkal a DHS közleményének közzététele előtt a Twitteren azt állította, hogy egy szavazógép országszerte 2,7 millió olyan szavazatot semmisített meg, amelyet őrá adtak le. Trump állítását a közösségi portál azonnal megjelölte félrevezető információként.
   

Az elnök állítása egy michigani, megyei szoftverhibára vonatkozott, ahol számolási hibát találtak, de kiderült, hogy emberi hibáról volt szó, amelyet időben észrevettek, és korrigáltak.
   

A közleményt a választási infrastruktúráért felelős kormányzati koordinációs tanács jegyzi, amelyben a DHS illetékesei a választást szervező szövetségi és állami tisztviselők, valamint a hardvert üzemeltető cégek képviselői is helyet foglalnak. Benjamin Hovland, az Egyesült Államok választásokat segítő bizottságának vezetője elmondta, hogy azért adták ki a közleményt, mert rengeteg "a választási csalásra vonatkozó alaptalan állítás, amelyre fikarcnyi bizonyítékot sem láttunk". "A politikailag motivált retorika és az alaptalan állítások miatt a választási tisztviselők zaklatásnak és fenyegetésnek vannak kitéve" - húzta alá Hovland, aki szerint az Egyesült Államok külföldi ellenségei pontosan azt akarják, hogy a választópolgárok elveszítsék a demokráciába vetett hitüket.
   

A The New York Times  emlékeztetett, hogy a választást lebonyolító tisztviselők is országszerte arról számoltak be, hogy a választás rendben és simán zajlott, egyetlen államban sem tapasztaltak rendszerszintű csalást, sem külföldi beavatkozást a választási infrastruktúrába, és csak olyan, kisebb hardverproblémákat tapasztaltak, amelyek minden választáson megesnek. A szavazatszámlálás jelenlegi állása szerint Joe Biden demokrata párti jelöltre 5 millióval többen szavaztak, mint a hivatalban lévő elnökre, és a hivatalosan elnököt választó elektori kollégiumban is megvan a megválasztáshoz szükséges többsége.
   

"Tudjuk, hogy rengeteg alaptalan állítás és félretájékoztatásra lehetőséget adó információ kering a választási folyamatunkkal kapcsolatban, de biztosíthatunk mindenkit, hogy maradéktalanul bízunk a választás biztonságában és hitelében, és mindenkinek ugyanezt javasoljuk" - áll a közleményben, amelyben hozzáteszik: "akinek kérdése van, forduljon bátran a választási tisztviselőkhöz, akik megbízhatók, és a választási eljárást irányítják". A The New York Times megjegyezte, hogy a koronavírus-világjárvány miatt rengeteg volt a levélszavazat, így a leadott voksok 92 százaléka papíron is megvan, ami megkönnyíti az ellenőrzést és az esetleges újraszámlálást.(MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.