km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Ez a tél nem a bekuckózásról fog szólni– programkavalkád az Agorában

Ez a tél nem a bekuckózásról fog szólni– programkavalkád az Agorában

Az Agora Művelődési és Sportház tereiben megrendezendő őszi-téli programokról tartottak sajtótájékoztatót kedden. Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester, Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, valamint Horváth Zoltán, az Agora Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertették az elkövetkező hónapok rendkívül sokszínű programját.

Horváth Soma alpolgármester örömét fejezte ki, hogy bár az energiaválság miatt sötét felhők gyülekeznek a kultúra felett is, ebben a kényszerű helyzetben is nagyszerű élményekkel gazdagodhatunk. Kiemelte a zenekar Agorában megvalósuló előadásait, a közelgő, november 16-án és 18-án műsorra tűzött Hollywood Classics-koncertet, valamint az Agora nagyrendezvényeit, amelyek domináns részét képezik a a város kulturális életének; a vasútmodell-kiállítást, mely decemberben lesz látogatható; Fenyő Miklós jubileumi koncertjét, valamint a Wagner Andrásról elnevezett Humán Szolgáltató és Felnőttképző Központot, mely szintén az Agorában kezdi meg jövőre a működését.

Hollywood classics és lemezfelvétel

Kiss Barna, a szimfonikusok igazgatója elmondta, túlvannak a kölcsönös egyeztetéseken – egy-két időpont-módosuláson kívül sérülésmentesen indult el a munka az új helyen, az Agorában. A Hollywood Classics-koncert számára talán alkalmasabb is az Agora nagyterme, mint az intimebb Bartók Terem, a fimrészletek ezúttal LED-falakra lesznek kivetítve – a sztárvendég Tóth Vera és Majsai Bábor, a karmester Pejtsik Péter lesz. December 2-án az adventi koncert az ELTE SEK dísztermében hangzik el, a karácsonyi, 21-i hangversenynek az Agora ad otthont. A január 20-i előadáson ugyanitt Bartók III. zongoraversenyét adják elő, sőt, lemezfelvétel készül, amit a hely technikai felszereltsége tesz lehetővé.  

Podcast-sorozat

Horváth Zoltán ügyvezető elsőként a Médiacentrummal közös projektként megvalósuló Podcast-sorozatot ismertette. A Mesterségem Címere elnevezésű podcastban városunkhoz kötödő ismert és kevésbé ismert emberek mesélnek hivatásukról, sikereikről és esetleges kudarcaikról – a karrier mellett szóba kerül a magánélet is, s azok a szombathelyi emlékek, élmények, melyek hatással voltak az életükre. A felkért vendégek között van Bánhegyi Adrienn kötélugró világbajnok, Jordán Tamás színművész, Beck Zoltán énekes-dalszerő, Dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, Perl Zoltán, a Falco kosárlabdázója, és még sokan mások. A PovCast fiatalos témákkal foglalkozik, nem csak fiataloknak: Kovács Levente youtuber a zene, a film és egyéb művészetek képviselőivel fogja megismertetni meg a hallgatókat. A Colonia elnevezésű podcast témája Szombathely, mint város lesz: annak fejlődése, alakulása, dinamikája, s szó lesz a város épületeiről, tereiről, közösségéről is. 

Szent Márton Gála, jubileumi koncertek és városi szilveszter

A közelgő hétvége jeles eseménye a Szent Márton Gála: Szent Mártonra, a jólelkűség, a felebaráti szeretet, a szolidaritás példaképére emlékezünk ezen a napon. Évezredeken átívelő szellemi örökségét őrizve ezen a napon Szombathely a figyelem középpontjába állítja azoknak a munkásságát, akik életük során sokat tettek, maradandót alkottak városunkért. Közel három évtizedes hagyományt követve, a város gálaműsor keretében adja át kitüntetéseit november 12-én. A gálán Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere mond köszöntőt, közreműködnek Molnár Piroska, a Nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari.díjas színművész, az Isis Big Band, a Weöres Sándor Színház művészei, a Westside és a Lorigo táncosai, és még sokan mások. A gálát online is követhetjük a Szombathelyi Televízió csatornáján, Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.

Az Agora nagyrendezvényei között sok az évfordulós program: a novemberi Fenyő 75-koncert, a 35 éves 100 Tagú Cigányzenekar decemberi előadása, a Charlie 75, a jubileumi Krúbi-koncert, az Aranyosi 50 születésnapi stand az előadók jeles napjaihoz kapcsolódnak, de lesz Tankcsapda-koncert és immár hagyományos Óévbúcsúztató Rockbuli, s eljön Byalex is. Az évet a Fő téri Városi Szilveszter zárja az Agora szervezésében. 

Az őszi és téli hónapokban is várják előadások, közösségi programok a felnőtteket, fiatalokat és gyermekeket egyaránt. Novemberben itt lesz Zacher Gábor Mindennapi függőségeink című és Dr. Almási Kitti Pozitív spirál – önmagunk és egymás erősítése című előadásával. Folytatódik a Világjárók-sorozat és a felnőttszakkörök is.

Mozi a Víztoronyban
A Savaria mozi egyes programjai átmenetileg a Víztoronyban valósulnak meg: annak 30-40 fős különterme kiválóan alkalmas művészfilmek vetítésére, filmklubok összejöveteleire. November 9-12. között a Víztoronyban a Verzió Filmfesztivál dokumentumfilmjeit tekinthetjük meg. Tekintsék meg a részletes programajánlót is, melynek alapján kijelenthetjük: ez a tél nem a bekuckózásról fog szólni Szombathelyen.

Fotó: Bonyhádi Zoltán

Részletes programok:

AGORA ŐSZ-TÉL
2022. NOVEMBER – 2023. JANUÁR 

NOVEMBER 12. 
Szent Márton Gála

Szent Márton ünnepén Szombathely a figyelem középpontjába állítja azoknak a munkásságát, akik életük során sokat tettek, maradandót alkottak városunkért. Közel három évtizedes hagyományt követve, a város gálaműsor keretében adja át legmagasabb kitüntetéseit.
Ünnepi köszöntőt mond: Dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere
Közreműködők:
• Molnár Piroska, a Nemzet színésze Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész
• Bujtás Ervin - Kelemen Zoltán
• Isis Big Band
• Kiss Vivien
• Lorigo TSE
• Poór Alexandra - Batyi Norbert
• Weöres Sándor Színház
• Westside TSE 
• Horváth-Kántor Máté - Káldy Márton
  Műsorvezetők: Novák Edina - Merklin Ferenc

NAGYRENDEZVÉNYEK, SZÍNHÁZAK, KONCERTEK 

NOVEMBER 9. 
Leszállás Párizsban – Boeing, Boeing

NOVEMBER 10. 
Felefánt // Szendrői-Tóth Duó

NOVEMBER 19. 11.00 
Kicsi Gesztenye Klub

NOVEMBER 20. 
Találkozás egy régi szerelemmel – Nagy Szenes Iván show

NOVEMBER 26. 
Fenyő 75 - Jubileumi koncert

NOVEMBER 27. 
Fitt-Mix
Az Ébredj Szombathely! programsorozat soron következő eseménye.

DECEMBER 1. 19.00 
A 35 Éves 100 Tagú Cigányzenekar adventi koncertje
Vendég: Tóth Vera

DECEMBER 2. 
Tankcsapda-koncert

DECEMBER 3. 
Kowalsky-koncert

DECEMBER 13. 
Öreglányok

DECEMBER 14. 
Charlie 75

DECEMBER 15. 
Aranyosi 50 – Születésnapi Stand

DECEMBER 16.
Krúbi Koncert

DECEMBER 17. 
Byalex És A Slepp koncert

DECEMBER 22. 
Westside – Karácsonyi Gála

DECEMBER 28. 
Óévbúcsúztató Rockbuli

DECEMBER 29. 
Carson Coma koncert

DECEMBER 30. 19.00 
Music Moments Előszilveszter

DECEMBER 31. 
Városi Szilveszter – Fő tér

JANUÁR 7. 14.00 és 18.00 
Vadak Ura

JANUÁR 21. VAGY 22. (Egyeztetés alatt)
Magyar Kultúra Napja

FEBRUÁR 17. 
Tesla - musical
ELŐADÁSOK, KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK FELNŐTTEKNEK

NOVEMBER 9. 
Zacher Gábor előadása – Mindennapi Függőségeink
A program az AGORA Savaria Nonprofit Kft. szervezésében, a Szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatásával valósul meg. 

NOVEMBER 10. és NOVEMBER 24. 
Okosnak Lenni Menő
Gépi tanulás, mesterséges intelligencia
Okos tervek, Ipar 4.0
A program a DigIT-AGORA - Okos Város, okos közösségek (TOP-7-1-1-16-H-ESZA-2020-02011) projekt keretében valósul meg.

NOVEMBER 12. és DECEMBER 3. 
AGORA Workshop – Makramé technikák

NOVEMBER 15. 
"Pozitív spirál - önmagunk és egymás erősítése" Dr. Almási Kitti előadása a Nyitott Akadémia szervezésében

NOVEMBER 22. 
Világjárók
Sziget az óceán közepén – úti beszámoló Lisszabonról és az Azori-szigetekről

NOVEMBER-MÁJUS
Szakkörök felnőtteknek:

Az AGORA SAVARIA Nonprofit Kft. a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával 20 alkalmas szakköröket indít:
Bútorfestőszakkör
Quilling-szakkör
Népigyöngyfűző-szakkör
Nemezelés szakkör 
Mézeskalácskészítő-szakkör
Hímzőszakkör

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK GYERMEKEKNEK, FIATALOKNAK

NOVEMBER 23. 
Savaria Slam Poetry

NOVEMBER 24. 
Robotika verseny

NOVEMBER 24. 
Robotok napja az AGORÁBAN - DIGI-LÉT Kérdések Workshop
A program a DigIT-AGORA - Okos Város, okos közösségek (TOP-7-1-1-16-H-ESZA-2020-02011) projekt keretében valósul meg.

NOVEMBER 29.
Városi Gólyaavató

DECEMBER 5. 
Mikulás Kuckója

NOVEMBER – DECEMBER  
Digitális élménytér – fejlesztő foglalkozás
A program a DigIT-AGORA - Okos Város, okos közösségek (TOP-7-1-1-16-H-ESZA-2020-02011) projekt keretében valósul meg.

NOVEMBER – DECEMBER  
Kézműves Kuckó - Hetente szombatonként

DECEMBER
Aranyalma - karácsonyi kézműves foglalkozássorozat

NOVEMBER – MÁJUS 
Szakkörök fiataloknak:
Kis agyagműves
Repülőmodellező szakkör


AGORA-VÍZTORONY PROGRAMOK

NOVEMBER 9-12. 
19. Verzió Filmfesztivál – Szombathely

NOVEMBER 11. 17.30-21.30 
„Toronymagasan Szent Márton szülővárosa felett”
Elemlámpás toronylátogatás Szent Márton, városunk védőszentjének emlékére


KIÁLLÍTÁSOK

NOVEMBER 17. – DECEMBER 11.
Vasi Építészeti Biennálé 2022.

DECEMBER 8-11. 
Vasútmodell kiállítás

 

AGORA PODCAST-SOROZAT

Colonia (jelentése: római polgárjoggal rendelkezők által alapított város, amely a legmagasabb rangú településnek számított)
Tematika: Szombathely, mint város: a város fejlődése, fejlesztése, alakulása, dinamikája. Szó lesz benne a városfejlődés történeti aspektusairól, a város jelenlegi urbanizációjáról, térségi együttműködésekről, de a városi terekről, esetleg épületekről, mindenről, amely a várost közösségi térré teszik. Szóba kerülnek egykori, vagy jelenlegi városrészek is, de a jövőbeli fejlesztési lehetőségek és kihívások is.

Mesterségem Címere
Szombathelyi, Vas megyei vagy a városhoz, megyéhez kötődő ismert és kevésbé ismert emberek mesélnek a hivatásukról, mesterségükről, szenvedélyükről, a pályaválasztásuk okáról. Szakmájuk szépségeiről és árnyoldalairól, sikereikről és esetleges kudarcaikról is számot adnak.
Ez a podcast olyan emberek életébe enged bepillantást, akik már eljutottak a csúcsra, de olyanokéba is, akik még csak most kezdik a pályájukat, de elkötelezettségük, lelkesedésük példaértékű.
A szakmai karrier mellett szóba kerül a magánélet is. Szó lesz a támogató vagy épp hátráltató családi és munkahelyi közegről csakúgy, mint az útról, amelyen a vágyott célig eljutottak. 
Együtt keressük majd a szombathelyi emlékeket, élményeket, helyszíneket és kapcsolatokat, amelyek hatással voltak az életükre.
Felkért vendégek: 
Bánhegyi Adrienn - világbajnok kötélugró 
Beck Zoltán - énekes, dalszerő, a 30Y zenakar frontembere, egyetemi adjunktus
Besenyei Péter - műrepülő műrepülő versenyző, repülőoktató, berepülőpilóta
Dr. Lóderer Zoltán - PhD sebész-, plasztikai sebész, osztályvezető főorvos
Dr. Székely János - teológus, a Szombathelyi egyházmegye püspöke
Feiszt György - főlevéltáros
Göncz Szabolcs - tűzoltó alezredes, mb. tűzoltósági főfelügyelő
Jordán Tamás - színművész, a Weöres Sándor színház alapító igazgatója
Köcse Tamás - megyei vezető mentőtiszt
Lancsák Károly - szabadúszó séf, tanácsadó
Mészáros Gábor - cukrász 
Perl Zoltán - kosárlabdázó (Falco KC)
Zányi Tamás - hangmérnök, sound designer, az Oscar díjas Saul fia hangmérnöke

PovCast
Fiatalos témák nem csak fiataloknak! 
Kovács Levente youtuber a zene, film és egyéb művészetek fiatal és idősebb képviselőivel ismerteti meg a hallgatókat. Levente valamennyi közösségi csatornán (Facebook, Instagram, TikTok, Twitch és YouTube) jelen van, nem mellesleg pedig a Szombathelyi Televízió oszlopos tagja. 

kapcsolódó galéria
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
A gólyaudvarban erősödhet az út széléről mentett egerészölyv
Január végén a Szombathelyi Erdészeti Zrt. egyik munkatársa talált rá a sérült ragadozómadárra, azonnal a kőszegi Madárvédelmi Mentőközpontba vitte.
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.