
Extrém erős UV-B sugárzásra figyelmeztetnek hétvégén a meteorológusok
Azt írja hivatalos Facebook-oldalán a HungaroMet Nonprofit Zrt., hogy bár hétvégén igazi strandra csalógató időjárásunk lesz, de azért óvatosnak kell lenni.
Az átvonuló hidegfront mögött is meleg lesz a hétvége első napján: több helyen is zavartalan napsütésre, igazi strandidőre számíthatunk, ugyanakkor nagyon erős, sőt, helyenként extrém erős lesz az UV-B sugárzás, így még a kevésbé érzékeny bőrűek számára is erősen ajánlott a fokozott védekezés!
– hívták fel a figyelmet.
Fotó: HungaroMet Nonprofit Zrt.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.