km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Év Vasi Embere: dr. Györke Eszter lett a közönségdíjas

Év Vasi Embere: dr. Györke Eszter lett a közönségdíjas

Dr. Györke Eszter csecsemő- és gyermekgyógyász lett a közönségdíjas az Év Vasi Embere díjra kiírt szavazáson. A Vas Megyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület 10 fős kuratórium  életműdíjast is választ, a győztesek január közepén ünnepségen köszöntik majd. 

Dr. Györke Eszter a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán diplomázott 2007-ben. 2009-ben kezdte rezidensi éveit Szombathelyen, a Markusovszky Kórházban. 2016-ban szerzett csecsemő- és gyermekgyógyász szakképesítést, majd 2021-ben gyermek hemato-onkológiai szakvizsgát. 

2014-ben kérte fel Masát főorvos úr az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítvány vezetésére. Elnöksége alatt megújult a gyermekhematológiai részleg és ambulancia, emellett kiemelt figyelmet fordítottak a műszerpark fejlesztésére, az egészségügyi dolgozók szakmai továbbképzésére, valamint betegeik családjainak szociális támogatására. Számára rendkívül fontos lelki rehabilitációjuk is, ezért minden nyáron megrendezik a meseterápiával egybefont élménytáborukat, a Csodaszarvas tábort.
 
2015-ben a szombathelyi Markusovszky-pályázatra beadott pályaműve I. díjat kapott, 2018-ban a Magyar Onkológia szaklapban jelent meg cikke, mely egy agydaganattal kezelt betegük táplálásterápiáját foglalta össze. 2021-ben megkapta adjunktusi kinevezését. 2022-ben az „Egy csepp remény tengernyi infúzióban – egy leukémiás tini naplója” című segítő könyv szerkesztője volt. Orvosi hivatása mellett fontosnak érzi nemzeti hagyományaink megőrzését. 2014 óta a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Szólótáncosként 2018-ban Vincze Ferenc-díjban, majd 2019-ben Fülöp Ferenc-díjban részesült. A dozmati Értéktár Bizottság tagjaként igyekszik segíteni kulturális örökségünk megőrzését.

Jelölés és választás

A Vas Megyéért Egyesület alapító elnöke, István Lajos professzor kezdeményezte az Év Vasi Embere megválasztását, amely hagyományosan a megyebálhoz kötődik. Az éjféli bejelentés azonban idén is elmarad: tavaly a koronavírus, idén a rezsiválság miatt döntöttek úgy, hogy egy ünnepség keretében adják át az elismeréseket. A jelölés szubjektív: tíz kurátor dönt a saját megítélése szerint, őket Vas Megye Közgyűlése és a Vas Megyéért Egyesület jelölte ki. 

-    Idén 25. alkalommal díjazzuk azt, aki a tavalyi esztendőben a legtöbbet tette Vas megyéért – mondta el dr. Balázsy Péter, a kuratóriumi elnöke. -  Újdonság, hogy két szempont szerint választotta ki a kuratórium a jelölteket, egyrészt a tavalyi évhez kapcsolódó teljesítmények, másrészt életmű jelölések is voltak, szintén újdonság, hogy az idei esztendőben hatodik alkalommal kerestük a közönségdíjast. A kuratóriumban tíz nagyon különböző ember hozza meg  a döntést, az mindig garancia arra, hogy megfelelő jelölteket választottak. Öröm volt olvasni idén is a közösségi médiában, hogy több olyan komment érkezett, ami megerősítette, valamennyi jelölt lehetne akár az év embere. Százezer ember tekintette már meg a videókat, és a szavazatok száma is több ezer körüli, az idei esztendő hasonlóan a korábbiakhoz, megint szintlépés volt abban, hogy mennyi emberhez sikerült eljuttatni  a jelöltek munkásságát, életpályáját.

Borítókép:Mészáros D. Zsolt/nyugat.hu

kapcsolódó cikkek
A megbecsült és szeretett orvos: Dr. Lóderer Zoltán nyerte az Év vasi embere közönségszavazását
A megbecsült és szeretett orvos: Dr. Lóderer Zoltán nyerte az Év vasi embere közönségszavazását
„A legjobb orvos, akit ismerek! Szakmailag és emberileg is kitűnik a többiek közül; Szívén viseli betegei sorsát, lelkiismeretes és megbízható; Nagyszerű orvos, ember, akinek nagy része van abban, hogy ma is élek.” Három komment a több százból, amely dr. Lóderer Zoltán sebész főorvos fotója mellett olvasható az Év vasi embere közönségszavazás Facebook-oldalán.
Beszélgetés Ekler Lucával: Az év vasi embere a vendég a Megyeházán
Beszélgetés Ekler Lucával: Az év vasi embere a vendég a Megyeházán
Pénteken (január 31-én) kezdődik a Megyeházi esték beszélgetéssorozat. Az első vendég Ekler Luca paraatléta lesz.
Hárman vehették át az Év vasi embere 2020 díjat
Hárman vehették át az Év vasi embere 2020 díjat
Horváth József pápai prelátus és dr. Schneider Ferenc infektológus főorvos nyerte megosztva az Év vasi embere 2020 címet. A díjat szűk körben adta át Majthényi László közgyűlési elnök és dr. Balázsy Péter, a Vas Megyéért Egyesület elnöke ma délelőtt a Megyeházán. Közönségdíjat vehetett át Márovics Pál, a szombathelyi mentőállomás vezetője.
Márovics Pál lett a közönségdíjas Év Vasi Embere
Márovics Pál lett a közönségdíjas Év Vasi Embere
A Szombathelyi Mentőállomás vezetője, kivonuló mentőtiszt, a mentőszolgálat regionális oktatási koordinátora, emellett a leendő mentőápolókat tanítja a PTE Szociális és Egészségügyi Szakképző Intézetében, elsősegélynyújtó tanfolyamokat tart. Tagja a Magyar Oxyológiai Társaságnak, a Vöröskeresztnek és Szombathely Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottságának. Márovics Pál ötödikes kisdiákként döntötte el, hogy olyan pályát választ, ahol embereken tud segíteni. A lelkesedése azóta sem múlt sem, sőt…
Dr. Grasselly Magdolna lett az Év vasi embere választás közönségdíjasa
Dr. Grasselly Magdolna lett az Év vasi embere választás közönségdíjasa
Balogh Lajos az Év Vasi Embere, Grasselly Magdolna kapta a közönségdíjat
Balogh Lajos az Év Vasi Embere, Grasselly Magdolna kapta a közönségdíjat
Balogh Lajos botanikus-muzeológus lett az Év vasi embere 2021 választás nyertese. A közönségdíjat , a Markusovszky-kórház koraszülött intenzív részlegének vezetője kapta, miután a Facebook-on rá szavaztak legtöbben. A jelölteket és a díjazottakat ma délelőtt köszöntötték a Megyeházán.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.