km/óra
  2025.04.29., kedd  •  Péter napja
EURO2024: Ronaldo először maradt gól nélkül csoportkörben

EURO2024: Ronaldo először maradt gól nélkül csoportkörben

A portugál futballsztárral először esett meg pályafutása során, hogy nem szerzett gólt egy nagy torna alapszakaszában, a korábbi tíz alkalommal mindig eredményes volt – írta a németországi Eb csoportkört záró, 13. játéknapját értékelve a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A Georgiától elszenvedett 2-0-s vereséggel a 39 éves Cristiano Ronaldo, aki kezdett, majd a második félidőben lecserélték, szomorú jubileumot ült: első európai játékosként lépett 50. alkalommal pályára a válogatottban világ- és Európa-bajnokságokon (Eb-n 28-adszor, vb-n 22-szer).

Az IFFHS az összefoglalójában kiemelte, hogy Georgia – korábbi nevén Grúzia – a nyolcadik újonc, amely sikerrel vette a kontinensviadal csoportkörét. A 2-0-val egyszersmind véget vetett Roberto Martínez nagy sorozatának, aki a portugálok szakvezetőjeként az előző 12 tétmeccsének mindegyikét megnyerte. Georgia annak dacára diadalmaskodott, hogy mindössze 28 százalékban birtokolta a labdát, ilyen alacsony arány mellett korábban egyetlen csapat sem tudott Eb-meccset nyerni.

A georgiaiak legjobbja, Hvicsa Kvarachelia, aki már 1 perc 32 másodpercnél betalált, az Európa-bajnokságok történetének ötödik legkorábban esett gólját szerezte. Csapattársa, a 11-esből eredményes George Mikutadze három találattal egyedül vezeti az Eb góllövőlistáját.

Az egyformán gól nélküli döntetlent hozó Ukrajna-Belgium és Szlovákia-Románia mérkőzésekre kitérve az IFFHS azt emelte ki, hogy az Eb-történelemben először végzett egy csoporton belül mind a négy csapat azonos pontszámmal (4).

A kvartettben utolsó ukrán az első olyan válogatott, amely négy ponttal sem tudta elkerülni a kiesést. A török-cseh (2-1) összecsapás egyik érdekességét az adja, hogy Törökország 2008 óta, amikor elődöntős volt, most először jutott be az Eb kieséses körébe.

 

Fotó: Facebook/Cristiano Ronaldo

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.