km/óra
  2024.10.04., péntek  •  Ferenc napja
Esővel kezdődik a jövő hét, majd visszatér a többórás napsütés és a hőmérséklet is emelkedik

Esővel kezdődik a jövő hét, majd visszatér a többórás napsütés és a hőmérséklet is emelkedik

A jövő hét elején még borult idő várható és többfelé kell esőre készülni.A hét közepétől azonban visszatér a többórás napsütés és az egyre szárazabb időben a hőmérséklet is emelkedni kezd, a hét második felében már 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

 

Hétfőn még nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben hullhat le. Délutántól délkelet, kelet felől már elkezd szakadozni, helyenként csökkenni a felhőzet, és arrafelé egyre kevesebb helyen valószínű csapadék.


Az Észak-Dunántúlon délelőtt még többfelé erős, Sopron környékén és a Bakonyban viharos lökések várhatók, majd fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél. Másutt helyenként élénkül meg a délkeletire, keletire forduló légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között valószínű, keleten lesz az enyhébb idő.


Kedden hajnalban pára-, ködfoltok alakulhatnak ki, majd napközben változóan felhős időre kell számítani, több-kevesebb napsütéssel, eső, zápor elszórtan fordulhat elő. Az általában északkeleti, északi irányú szél helyenként megélénkül. A hajnali 6-12 fokról délutánra 16-23 fok közé melegszik fel a levegő.


Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, majd napközben változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Helyenként előfordulhat eső, zápor, főleg hazánk délnyugati felén, illetve néhol északkeleten. Az északkeleti, északi szél több helyütt megélénkül. Hajnalban 7-14, a délutáni órákban 21-26 fok várható.


Csütörtökön hajnalban szintén várható pára- és ködfoltok kialakulása, de napközben változóan felhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor, főleg nyugaton, délnyugaton. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérik. A minimum általában 8-14, a maximum-hőmérséklet 20-25 fok között alakul.


Pénteken a változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Száraz idő lesz a jellemző, de délnyugaton nem kizárt jelentéktelen csapadék. Az északkeleti szelet sok helyütt élénk lökések kísérhetik. A hajnali 8-14 fokról 20-25 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


Szombaton többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű, de néhol időnként megélénkülhet az északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 8-14, a csúcsérték 20-25 fok között várható.


Vasárnap nagyrészt gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül és jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 7-14 fokról délutánra 20-25 fok közé melegszik fel a levegő. (MTI)


Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Programajánló – Szombathely: japán nap, éjszaka a könyvtárban és herényi esszenciák
Az október 5-6-ai hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött az Iseumban
A római szentélyek archeológiája címmel kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött csütörtökön az Iseumban.
Orbán Viktor: két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért
A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
WorldSkills 2024: a szombathelyi Balogh Boglárka kiválósági éremmel tért haza Lyonból
Balogh Boglárka a PTE Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikumának 13. osztályos tanulója, csecsemő- és gyermekápoló szakra jár és a világ legjobbjai közé választották a szakmák olimpiáján. Ez a WorldSkills 2024 verseny, ahol 65 ország 1500 versenyzője 59 szakmában mérte össze tudását szeptember 10. és 15. között a franciaországi Lyonban. Erről a felejthetetlen élményről és az odáig vezető nehéz útról mesélt nemrég.
Nem igazán jött helyre péntekre se a forint
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.