
Erőszak egy szombathelyi lakásban? - Van alapja a szóbeszédnek
A 112Press olvasói keresték meg a szerkesztőségüket egy hétvégi, szombathelyi esettel kapcsolatban. Az elmondások alapján még sok a kérdőjel, válaszokat a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kaphattak, de a rendőrség válasza megerősítette, hogy nem csak pletykáról van szó.
Az eddigi információink alapján a szombathelyi Barátság utca egyik társasházának lakásában történt többféle erőszak szombatról vasárnapra virradóra. A sértett egy kisgyermekes édesanya, akinek a gyermeke aznap egy rokonánál tartózkodott.
A másik félről hosszan beszéltek olvasóik, mivel ő is közel lakik, bár egy ideig a fővárosban próbálták leszoktatni a bódító szerekről inkább kevesebb, mint több sikerrel. És többek között ez is az oka, hogy az utcában lakó, az esetről már értesült nők a szombati események óta még jobban tartanak a férfitől. Azt is valós veszélynek tartják, hogy valamelyik hirtelen haragú férfi keze eljár majd, ha az erőszaktevő megközelíti valamelyik nő családtagjukat.
Meg nem erősített információik szerint a fentebb említett férfi valahogyan bejutott a sértett lakásába, majd többféleképpen bántalmazta a nőt, aki órák múlva tért magához, majd értesítette a hatóságokat.
Azt többen is elmondták, hogy mentőautó mellett rendőrök is érkeztek a helyszínre.
A rendőrségre elküldték a kérdéseiket. Egyelőre szűkszavú válasz érkezett, de ez egyben meg is erősíti, hogy a fent elmondottaknak lehet valóságalapja: "Tájékoztatom, hogy az esetet a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja. Bővebb információt a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módomban adni" - írta Seffer Lilla rendőr őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Úgy tudják, hogy a férfit a rendőrség őrizetbe vette.
Illusztráció: Pixabay

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.