km/óra
  2023.09.27., szerda  •  Adalbert napja
Érettségi: német nyelvből vizsgáznak a diákok

Érettségi: német nyelvből vizsgáznak a diákok

A német nyelvű írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi pénteken. Az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt közölt adatai szerint középszinten 920 helyszínen 11 537, emelt szinten 54 helyszínen 2077 vizsgázó tesz érettségi vizsgát ebből a tantárgyból.

 

A hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az élő idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsgák szerkezete minden esetben azonos.


Középszinten az írásbeli időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. Ezt követően, 15 perces szünet után a hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlapot oldják meg a diákok 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésükre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.


Az emelt szintű írásbeli teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt feladatlapok szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam 70, 50, 30 és 90 perc.


Kitértek arra is, hogy az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten lehetett használni nyomtatott szótárt.


Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik. (MTI)

 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Strasbourgig ment a méltóságteljes halál jogáért az ASL-beteg magyar alkotmányjogász
Dr. Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg. Ezzel a két mondattal kezdi "POSZT MORTEM – Hogyan kell (jól) meghalni?" című posztját dr. Karsai Dániel, aki ugyanattól a betegségtől szenved (ez az ALS), amiben a neves fizikus, Stephen Hawking is elhunyt. Most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mert Magyarországon a hozzá hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan betegeknek nincs lehetőségük szenvedés helyett méltósággal befejezni életüket.
Műanyag hulladék füstölt egy betonfalú tárolóban Vasváron
Egy tűzesethez vonultak a Vas vármegyei tűzoltók kedden, egy vasvári hulladékgazdálkodási cég betonfalú tárolójához, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését
Ezt Andrzej Duda államfő szerdán jelentette be.
Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők
A takarékossági intézkedések felülvizsgálata, az út- és járdafelújítási program eddigi eredményei és az autizmussal élők nappali ellátásának megoldása - többek között ezeket a témákat vitatják meg a nyári szünetet követő első testületi ülésen a képviselők. A csütörtöki közgyűlésen 19 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. Az ülést 9 órától élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, valamint a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Árvízi védekezés: jutalom a helytállásért
51 szervezet több száz önkéntese vett részt az árvízi védekezésben augusztus elején. A Rábán és a kisebb vízfolyásokon levonuló jelentős árhullám jó néhány vasi településen gondot okozott, embereket is kellett menteni. A hivatásosok munkáját nagyban segítették a mentőcsoportok, önkéntes tűzoltók, polgárőrök a vészhelyzetben.